Mutatjuk az első parasportolót, aki a Playboy címlapjára került

Három hónapra volt szüksége Elena Krawzownak, hogy megértesse szüleivel, miért volt fontos elvállalni a Playboy németországi kiadásának felkérését, és miért pózolt első parasportolóként a férfimagazin címlapján.

Elena Krawzow nyolc évvel ezelőtt, 2012-ben ezüstérmet nyert 100 méteres mellúszásban a londoni paralimpián, de emellett para vizes világbajnokságokról két, Európa-bajnokságokról pedig öt aranyérme is van.

A Kazahsztánban született lánynál 6 évesen diagnosztizáltak örökletes retinabetegséget, az úgynevezett Stargardt-kórt. A család 12 éves korában Németországba költözött, de látásának romlását a legjobb orvosok se tudták megállítani, jelenleg háromszázalékosan lát csupán. „A tényleges látómezőm közepén semmit sem látok, csak a külső szélén. Ha például három ember áll előttem, akkor lehet, hogy csak kettőt látok. Ha ezután jobbra vagy balra nézek, a középsőt is észreveszem. Mindig azt mondom, hogy az iPhone az én szemem. Sokat használom: ha nem tudok elolvasni valamit, lefényképezem és kinagyítom az okostelefonomon” -  nyilatkozta a német Playboynak.

Azt mondta, szerette volna megmutatni, hogy a fogyatékossággal élők is eljuthatnak a címlapig.

 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Elena Krawzow (@elena_krawzow) által megosztott bejegyzés

„Alapvetően nagyon extrovertált ember vagyok, nincs problémám a meztelenséggel. A képek nagyon esztétikusak, és szerintem jó, ha a nőket teljes szépségükben mutatják be. De sohasem gondoltam volna, hogy valamikor is alkalmas leszek rá. Ezért nagyon örültem a felkérésnek”- fogalmazott.

Nem örült ennyire a családja, az apja és a fiútestvére hónapokig nem is beszélt vele, csak szilveszter után tértek jobb belátásra. Az édesanyja először szóhoz se jutott, amikor bejelentette, hogy a Playboy címlapján fog pózolni. „Elmagyaráztam neki, hogy mekkora megtiszteltetés első parasportolóként pózolni a női test szépségét istenítő lapban, hiszen így önbizalmat önthetek azokba a nőkbe is, akik nem elégedettek a külsejükkel. Megértette, hogy miért vállaltam el, és büszke rám” – tette hozzá Elena Krawzow.

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?