Magyarországi, székely és csángó elöljárók labdarúgótornáját szervezték meg Csíkszentdomokoson

A nemzeti összetartozás jegyében, Kövér László házelnök részvételével rendezték meg pénteken az Országgyűlés, valamint a székely és a csángó közméltóságok csapatainak körmérkőzéses barátságos labdarúgótornáját Csíkszentdomokoson, a magyarországi támogatással felépült Buzánszky Jenő Labdarúgóközpont pályáján.

A kezdeményező Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat – Magyar Egyesület (NGYSZME) elnöki tisztét is betöltő házelnök a magyar közmédiának nyilatkozva kiemelte: a magyarországi, székelyföldi és csángó elöljárók közös labdarúgótornája több mint két évtizedes hagyomány.Fotók: MTI/Veres Nándor„Huszonöt évvel ezelőtt kezdtük el a székelyekkel ezeket a mérkőzéseket. Egy idő után a csángók is csatlakoztak, hála Istennek. És akkor jött az ötlet, hogy mi lenne, hogyha a Felvidék, Kárpátalja meg a Délvidék is csatlakozna, és így most már túl vagyunk a negyedik Kárpát-medencei magyar közéleti focitornán, ez pedig a 30. mérkőzés lesz a székelyekkel, ami majd ezután következik. Én azt gondolom, hogy a nemzeti összetartozásnak ez egy fontos kis köre. Sok ilyen kicsi körből áll össze a nagy nemzeti összetartozás" – idézi Kövér Lászlót, az Országgyűlés tornagyőztes csapatának kapitányát az MTI.

Edvi Péter, a sérült, árva, vagy szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeket felkaroló gyermekmentő szolgálat alapítója és ügyvezetője elmondta: Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat egykori tagja, a Gyermekmentő Szolgálat sportbizottságának 2015-ben elhunyt egykori elnöke kezdeményezte, hogy a gyermekeknek szervezzenek focitornákat. Számukra épült a csíkszentdomokosi sportkomplexum, amelyet évente egyszer a közméltóságok is „kikölcsönöznek".

A NGYSZME ügyvezető alelnöke szerint a közéleti szereplők focitornáin az összetartozás, az együttlét a fontos, ugyanakkor kiemelte, hogy „nagyon büszkék" a csángókra.

„A csángók igazából nem nagyon léteztek a közéletben, és a támogatásunk, a magyar kormány támogatása hatására éledtek fel. És lehet látni, hogy a legutolsó választáson hirtelen polgármestereket állítottak, és meg is választottak polgármestereket. Van 16 önkormányzati képviselőjük hirtelen, tehát nagyon komoly változás van, és az öntudatuk is felébredt, és azt mondják most hirtelen, hogy igen, itt vagyunk, itt élünk sok száz éve, nem szégyen az, hogy mi csángók vagyunk, hanem itt élünk, és részt is akarunk venni a társadalom életében, itt, Romániában. Nagyon helyes!" – mondta a csíkszentdomokosi rendezvény szervezője.

A Magyar Labdarúgó Szövetség és a Bethlen Gábor Alap támogatásával felépült Buzánszky Jenő Labdarúgóközpontot 2019-ben vehették használatba a felcsíkiak: akkor még csak egy füves pályával és egy épülettel rendelkezett. Ez később kiegészült egy műfüves pályával, 2023-ra pedig az öltöző- és szállásépület is elkészült, ami már nagyobb sportesemények, több csapatot felvonultató tornák szervezésére is lehetőséget teremt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?