Liga 2: későn ébredt az FK Csíkszereda, kikapott a bukarestiektől
A már biztosan a Superligába jutó csíkszeredaiak 3–2-es vereségük miatt nem tudtak eltávolodni üldözőiktől, az utolsó fordulókban harcolniuk kell a másodosztály megnyeréséért.
Hétfő délután a Metaloglobus Bukarest csapatát látta vendégül hazai pályán a már biztos feljutó FK Csíkszereda. Ilyés Róberték tehát már elérték a legfontosabb céljukat a szezonban, de a labdarúgó másodosztály megnyerése a feljutásra nem jogosult Steauval szemben mindenképp motiválhatja őket. A székelyföldiek messze nem voltak az elmúlt időben olyan formában, mint a Liga 2 alapszakaszában, ezért fontos lehetőséget jelentett nekik a találkozó, hogy megtörjék ezt a sorozatot.
A bukaresti ellenfél számára szintén nagy téttel bírt a találkozó, ugyanis a hazai meccseiket Clinceni-ben játszó fővárosiak még versenyben vannak az osztályozót érő helyekért.
Igyekezett támadó szellemben kezdeni a meccset az FK, a 9. perc elején Szilágyi Szabolcs látványos, ollózó mozdulattal próbálta kapura tenni a labdát, ami végül a háló tetején kapott ki. Nem sokkal később a másik oldalon Huiban tette próbára Simon Mátét, de gyenge lövése nem okozott gondot a hálóőrnek. A 16. percben már sokkal nagyobb lehetőséget hagyott ki a vendégcsapat, a labdát közvetlen közelről a kapu fölé rúgja.
Nem hozott a folytatásban egyik oldalon sem sok lehetőséget a mérkőzés, egészen az első félidő végéig, amikor a viszonylag üresen hagyott Zakir jól tette bele a lábát a feléje szálló beadásba, így sikerült is gólt szereznie, megszerezve a vezetést a Metaloglobusnak.
Hidegzuhanyként érhették az FK szurkolóit a szünet előtti utolsó percek, Adrian Sârbu a ráadásban remek lövéssel vette be ismét Simon Máté kapuját, a vendégek ezzel 2–0-s előnyben találták magukat.
A második félidőre már sokkal harcosabban mentek ki a ,,megsebzett” csíkszeredaiak. Elsőként Anderson Ceara tette próbára Nedelcovici kapust, majd következtek a további akciók. Idővel meghozta gyümölcsét a lendületes játék, Babati Benjámin egy gólra csökkentette a hazaiak hátrányát.
Nem sokáig örülhettek viszont a székelyföldiek a találatnak, Alexandru Irimia mindössze három perc elteltével válaszolt rám 3–1-s állásnál pedig úgy tűnt, nehéz lesz a visszaút Ilyés Róbert játékosainak.
Ők ennek ellenére természetesen nem adták fel, Dolny a 74. percben jó helyzetből a kapufát találta el, a hálóőrnek már esélye sem lett volna hárítani a lövést, ha kapura megy. Néhány perccel később Ceara a másik kapufára lőtt, onnan viszont kipattant a labda, Dzsebari pedig a lehetőséget kihasználva a hálóba lőtte.
Ennél a 2–3-as állásnál ismét reménykedhettek a hargitaiak a pontszerzésben, nagy nyomást is helyeztek Nedelcovici kapujára, aki bravúros védésekkel akadályozta meg az újabb csíkszeredai gólt. Végül egy gólt megőrzött előnyéből a Metaloglobus, győzelmével növelte esélyeit az osztályozóra, az FK Csíkszeredának pedig jobban kell teljesítenie az utolsó fordulóban, ha a feljutás mellett a másodosztályt is meg akarja nyerni.
FK Csíkszereda – Metaloglobus Bukarest 2–3 (0–2)
Városi Stadion, Csíkszereda
Gólszerzők: Babati Benjamin (58.), Szufiane Dzsebari (80.), illetve Yassine Zakir (42.), Adrian Sârbu (45+1), Alexandru Irimia (61.)