Leváltják Kulcsár Krisztián MOB-elnököt?

Fotó: MOBA Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagjainak és vezetőinek többsége leváltaná Kulcsár Krisztián elnököt - írta a Magyar Nemzet online felülete, a magyarnemzet.hu szerda este.

A portál úgy fogalmazott, hogy eszkalálódni látszik a Kulcsár Krisztiánnal szembeni elégedetlenség.

Két napja kiszivárgott, hogy a jövő csütörtökre összehívott rendkívüli közgyűlésen az elnök bizalmi szavazást kezdeményez a tisztségéről. A lap úgy értesült, az elnökség és „a tagság többsége elébe megy az eseményeknek, aláírásukkal szentesített nyilatkozatban deklarálják, hogy az elnök ellen voksolnának, ha szavazásra bocsátaná a kérdést”.

A magyarnemzet.hu cikke szerint Kulcsár Krisztián vezetési stílusát számos bírálat érte a kinevezése óta eltelt bő négy esztendőben, de az elnök a MOB szervezeti keretének tervezett átalakításával „hívta ki végleg maga ellen a sorsot”. Több lépcsőben kívánta csökkenteni a közgyűlés tagjainak létszámát.

„A racionalizációnak mondott akcióval megannyi olimpiai bajnok, sportlegenda mellett csaknem húsz partnerszervezet képviselője került volna ki a testületből - ráadásul nehéz volt leplezni a legfontosabb célt, miszerint a tagok jelentős részét az új alapszabály szerint az elnökség jelölte volna” – írták. Az elképzelés „jelentős felzúdulást váltott ki”, a november 27-ére összehívott MOB-közgyűlés nem is döntött ebben a kérdésben, mert az elnökség leállította a folyamatot, „ami egyértelműen az elnök mozgásterének beszűküléséről árulkodott” – fogalmaztak.

A magyarnemzet.hu szerint egyéni sérelmeknél és belső kritikáknál immár többről, a Kulcsár Krisztiánnal szembeni jól érzékelhető bizalmatlanságról van szó. Ezt észlelve az elnök jövő csütörtökre „sietősen rendkívüli közgyűlést hívott össze”, amelyen bizalmi szavazást kezdeményezne. A tagság "elébe ment az eseményeknek, lapunk értesülése szerint a tizennégy tagú elnökség nyolc tagja (köztük a két alelnök) az elnököt lemondásra felszólító nyilatkozatot írt alá".

„Természetesen taktikai játszma zajlik a háttérben. Az elnöknek azért lehetett fontos tíz napon belüli időpontra összehívni a küldötteket, mert ennyi idővel a közgyűlés előtt már nem jelenthetik be új tag delegálását az erre jogosult sportszövetségek. Maga Kulcsár Krisztián például csak így biztosíthatta, hogy a közgyűlés időpontjában még a MOB - vívószövetség által delegált - tagja legyen” – emelték ki.

A lap információi szerint a meghívó kiküldése utáni napon a jelenleg ötvenegy tagú közgyűlésből harmincnál is többen írták alá azt az újabb közös nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy Kulcsár Krisztián visszahívására szavaznak majd. „Az elnök persze elébe mehet a kínos procedúrának, amennyiben még a közgyűlés előtt lemond. A dolgok jelenlegi állása szerint ezt a lépést sem zárhatjuk ki” – olvasható a portálon.

Kapcsolódók

Kimaradt?