Borkai Zsolt már nem tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak

Borkai Zsolt keddtől már nem tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak – közölte a MOB csütörtökön az MTI-vel. „Személyével kapcsolatosan a továbbiakban fegyelmi, vagy etikai eljárásnak nincs helye, az ügyét ezzel lezártnak tekintjük" – áll a közleményben.

A korábbi MOB-elnök a Magyar Torna Szövetség delegáltjaként volt MOB-tag. Borkai Zsolt olimpiai járadékának esetleges megvonásáról a MOB tudatta, hogy az „olimpiai járadékkal összefüggő minden feladatot a sportpolitikáért felelős miniszter lát el 2017. január 1. óta. Az olimpiai járadékok megállapításának, folyósításának, vagy azok megszüntetésének kérdésében a jelenlegi törvényi szabályozás alapján a Magyar Olimpiai Bizottságnak nincs hatásköre eljárni."

A MOB jelezte, a Magyar Olimpiai Bizottságot megkereste Steinmetz Ádám, a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőcsoportjának tagja, és az olimpiai járadékról szóló törvény módosítása tervezetének véleményezését kérte. „A törvénymódosítás tervezetéről kialakított véleményünket meg fogjuk küldeni a képviselőnek" – zárul a közlemény.

Az 1988-as szöuli olimpián lólengésben aranyérmes Borkai Zsolt 2010 és 2017 között volt a MOB-elnöke. Győr polgármesteréről az önkormányzati választások előtt egy – magát az ördög ügyvédjének nevező – ismeretlen tett közzé az interneten fotót és videót, amelyeken a polgármester több ember társaságában volt látható szexuális aktus közben.

A botrány következményeként – és a Fidesz nyomására – borkai október 15-én kilépett a kormánypártból.

Kapcsolódók

Kimaradt?