Közérdekű munkára és pénzbüntetésre ítélték a Slovan buszának rongálóját

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 150 óra közérdekű munkára, valamint 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a harmincéves férfit, aki kedden kővel megdobta a Slovan Bratislava játékosait szállító busz ablakát - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Azt írták, hogy a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a férfit, aki július 19-én este a X. kerületben, a Könyves Kálmán körúton lévő egyik presszó mellett állt, amikor észrevette a pozsonyi futballcsapat tagjait szállító, rendőri kísérettel érkező buszt. Beszaladt a presszó melletti bokrok közé, majd amikor a busz elhaladt előtte, a takarásából a jármű felé hajított egy követ, amely eltalálta a busz jobb hátsó ablakát. A jármű külső üvege betört és a belső üveg is megrepedt. Az autóbuszban csaknem 1,4 millió forint kár keletkezett - közölte az ügyészség.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész ugyanis súlyosításért, felfüggesztett börtönbüntetés kiszabásáért fellebbezett - tették hozzá.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?