Kivégeztek egy fiatal válogatott birkózót Iránban
Szaleh Mohammadi március 11-én töltötte be a 19. életévét.
Fiatal válogatott birkózó az egyike azoknak, akiket a tavaly decemberben kezdődött iráni tüntetések nyomán elítéltek és nyilvánosan kivégeztek.

Szaleh Mohammadi még csak 18 éves volt, amikor januárban letartóztatták. Két másik fiatal férfihoz hasonlóan azzal vádolták meg, hogy megölt két rendőrt a rezsim elleni demonstrációk során. Hiába állította, hogy a gyilkosság idején a nagybátyja házában volt, február 4-én halálra ítélték. Március 19-én felakasztották – számolt be a nyilvános kivégzésről a BBC.
Jogvédő szervezetek elítélték a történteket. Szerintük megtagadták a fiatal sportolótól az igazságos védelemhez való jogot, kínzással kényszerítették ki belőlük a vallomást, a halálbüntetést pedig a politikai elnyomás eszközeként alkalmazták.
CSAK SAJÁT


