Kitiltotta öt évre tíz szurkolóját a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgóklubja tíz szurkolóját öt évre kitiltotta a csapat mérkőzéseiről.

Erről közösségi oldalára feltöltött videóban Kubatov Gábor klubelnök számolt be. A sportvezető az AS Monaco elleni Európa-liga-csoportmeccs kapcsán kiemelte: csütörtökön az év meccse vár rájuk, mert megvalósíthatják célkitűzésüket, hogy tavasszal is a nemzetközi kupában szerepeljenek. Hangsúlyozta: ez szurkolóik nélkül "nem megy", majd a nézőkre utalva hozzátette, hogy "senki nem teheti kockára azt a segítséget, amit a lelátóról tudnak adni".

"A Crvena zvezda elleni meccsen azonban történt néhány olyan dolog, ami ezt kockáztatja. Az UEFA nagyon könnyen ad nagy büntetéseket a nemzetközi meccseken való pirotechnikázásért például. Így aztán hoztunk néhány intézkedést az elmúlt napokban. Tíz olyan szurkolónk van, akiket kitiltottunk a Ferencváros stadionjából, az idegenbeli meccsekről, illetőleg a nemzetközi kupameccsekről is" - mondta Kubatov Gábor. Kiemelte: volt, akit azért büntettek meg, mert a nevére szóló jegyét eladta szerb drukkereknek, akik viszont nem tudtak bemenni a stadionba, és a történteket jegyzőkönyvbe mondták. Azokat a drukkereket is kitiltották, akik kiégették a térelválasztó hálót a B-szektor előtt, majd pirotechnikai eszközöket dobtak a pályára, továbbá azokat is szankcionálták, akik "fenyegetőleg léptek fel" szurkolótársaik figyelmeztetésére.

"Öt évet kaptak mindannyian, öt évig nem jöhetnek Fradi-meccsre, illetőleg minden okozott kárért be fogjuk őket perelni. Ideértve a labdafogó hálót és ideértve a nemzetközi büntetéseket, amit miattuk kaptunk" - közölte Kubatov.

Az FTC az Európa-liga főtábláján a H csoportban négy fordulót követően kilenc ponttal az élén áll az egyaránt hatpontos török Trabzonspor és francia AS Monaco, valamint a három pontot gyűjtött Crvena zvezda előtt. A legutóbbi körben a Ferencváros 2-1-es hazai győzelemmel vágott vissza a szerbeknek a 4-1-es idegenbeli vereségért, sikerével pedig nagy lépést tett a továbbjutás felé.

(Címlapfotó forrása: ultras-tifo.net)

Kapcsolódók

Kimaradt?