Kezdődik a világ legerősebb hokibajnoksága

Magyar idő szerint szerda hajnalban dobják be a korongot az NHL-ben, a világ legerősebb jégkorong-bajnokságában. A tengerentúl két kényszerűségből lerövidített idényt követően ismét 82 mérkőzéses alapszakaszt rendeznek.

Romániai idő szerint kedden éjszaka és szerda hajnalban két mérkőzéssel veszi kezdetét az NHL 2021–2022-es, sorban a 105. idénye. Rekordszámú, 32 csapat lép jégre az új idényben, a Seattle Krakennek elnevezésű formációnak ez lesz a bemutatkozó éve. Az első játéknapon már jégre is lép az újonc, méghozzá az előtte utoljára csatlakozó Vegas Golden Knights ellen. A nyitómeccset a címvédő Tampa Bay Lightning játssza a Pittsburgh Penguins ellen.

Az nso.hu felvezetője szerint a csapatok legtöbbje ismét teljes kapacitással fogadhatja a szurkolókat, amire a koronavírus-járvány közepette az elmúlt idény végén nem nyílhatott lehetőség. Ugyan a világjárvány továbbra is kihívásokat jelent majd az NHL-nek, de a játékosok magas oltottságának köszönhetően viszonylag normális idény vár a mezőnyre – olvashatjuk.

Az idény romániai idő szerint szerdán 2.30-kor a Tampa Bay Lighnting és a Pittsburg Penguins összecsapásával kezdődik, azaz a két legutóbbi duplázó Stanley-kupagyőztes találkozik egymással. A Tampánál a holtidényben volt ugyan némi jövés-menés, de a csapat magja – Steve Stamkos csapatkapitány, a svéd bekk Viktor Hedman, valamint az orosz kontingens Andrej Vasziljevszkij kapus és a szélső Nyikita Kucserov – maradt, így joggal bízhatnak a triplázásban – írták az nso.hu szakértői.

A nyitónap második meccse is izgalmasnak ígérkezik, hiszen a liga 32. csapata, a Seattle Kraken látogat Las Vegasba a Golden Knights otthonába, amely az NHL 31. csapata, vagyis a két legutóbbi újonc találkozik egymással.

A címvédő Tampa mellett a vegasiak is ott vannak az esélyesek mellett, ahogy a Colorado Avelanche és a New York Islanders is bajnokaspiránsnak tekinhető a tengerentúli sajtó szerint, és persze nem szabad elfelejteni a Montreal Canadienst sem, amely tavaly a Stanley-kupa döntőjéig menetelt, ahol aztán nagy pofonnak lett kis gazdája, amikor a Tampa 4–1-re eltángálta az ötmeccses párharcban – idézte fel a Nemzeti Sport online kiadása.

A szezon érdekessége még, hogy a 2014-es téli olimpia óta először fordul majd elő az előttünk álló szezonban, hogy az ötkarikás játékok miatt megszakítják az idényt: február 7–22. között szünetel majd a bajnokság. Az All Star-gálát a szünet előtti hétvégén rendezik majd Las Vegasban. Az elmúlt években már megszokottá váltak a szabadtéri mérkőzések, ebben az idényben is lesz három. Január elsején a hagyományos Winter Classic nyitja a sort: a Minnesota Wild látja vendégül a St. Louis Bluest, február 26-án a Nashville Predators fogadja a címvédő Tampát, majd március 13-án a Buffalo Sabres játszik a Toronto Maple Leafsszel szabad ég alatt.

(Borítókép: nhl.com)

Kapcsolódók

Kimaradt?