Kétszáznál is több gyereket várnak az idei sportolimpiára
Kisebb szünet után idén ismét megszervezi a Communitas Alapítvány a Kolozs megyei sportolimpiát, amelyen idén a síelők óriás műlesiklása mellett szívesen látják a hódeszka szerelmeseit is. A 2023-as évhez képest sikerült több gyereket és intézményt elérniük az ötletgazdáknak kezdeményezésükkel, erről Grebán Zsolt főszervező beszélt a Maszolnak.
Idén egy év szünet után második alkalommal szervezik meg Kisbányán a Kolozs megyei sportolimpiát, amelyre ezúttal is szép számban várják az iskolásokat. A március 6-ára kitűzőtt esemény programjáról a szervezésért felelős Grabán Zsolt mesélt a Maszolnak.
„A Communitas Alapítvány az RMDSZ-el karöltve kezdett el egy hasonló, sporttal kapcsolatos projektet az 1990-es évek során az Erdély Kupa megrendezésével. Azon az eseményen különböző erdélyi iskolák diákjai vehettek részt futballban, kézilabdában és hasonló sportágakban. Nyolc évvel ezelőtt kezdtük el a nyári sportolimpiát megszervezni, két éve pedig egyelőre Kolozs megyére kiélezve a télit is elindítottuk azzal a céllal, hogy ezen a téren is tapasztalatot szerezzünk” – magyarázta a kezdeményezéssel kapcsolatos ötletet Grabán, hozzátéve, hogy a szülők és gyerekek nyitottságát is fel szerették volna mérni a téli sportokra.
Ami az első kiadás adatait illeti, a 2023-as versenyen kb. 130 gyermek vett részt különböző iskolából. A megyéből összesen tizenegy oktatási intézmény képviseltette magát. Idén mindkét szám növekedett, a szervezők az előzetes jelentkezések alapján több mint kétszáz diákot várnak Kisbányára, valamint sikerült újabb iskolák érdeklődését felkelteniük.
Grabán Zsolt továbbá azt is elmondta, nem kizárólag a kolozsvári iskolákat mozgatta meg a kezdeményezés. Többek között a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum és a körösfői Kós Károly Általános Iskola is képviselteti magát a programban, de részt vesznek aranyosgyéresi, dési kalotaszentkirályi diákok is.
Ami a körülményeket illeti, téli sportágak esetében mindig kérdéses, hogy a hóhelyzet és az időjárás kedvez-e a résztvevőknek, de úgy tűnik, a szervezőknek egyáltalán nem kell idén emiatt aggódniuk.
„A kisbányai pálya jelenleg nagyon jó állapotban van, biztos vagyok benne, hogy a verseny után is úgy marad. Múlt hétvégén egy 170 személyes sportvetélkedőt rendeztek meg rajta. Azt is sikerrel bonyolították le, a hóviszonyok és a várható időjárás is alátámasztja, hogy csütörtökön mindenki jól fogja érezni magát a pályán” – hangsúlyozta a főszervező.
2023-ban csak óriás műlesiklás versenyszámban lehetett részt venni különböző korosztályokban, idén viszont a hódeszkát kedvelőknek is kedvezni akartak a szervezők. Ebben a sportágban is lesiklásban mérhetik össze tudásukat a gyerekek.
A bővítés egyértelműen újabb kísérlet arra, hogy minél nagyobb réteget sikerüljön elérnie az ötletgazdáknak, a várható számokat tekintve pedig össze is jött nekik az előrelépés a két évvel ezelőtti rendezvényhez képest, hiszen a Kolozs megyei sportolimpia hiánypótló eseménynek számít a környéket, ami a magyar közösség számára szervezett programokat illeti.
CSAK SAJÁT