banner_DVdnQ8MO_970x250 (2).png
banner_yxa2hhhn_728x90 (3).png
banner_6Z9d5FZx_300x250.png

Keleti Ágnes a legmagasabb kort megélt olimpiai bajnok lett

Fotó: MTIPéntektől Keleti Ágnes a legmagasabb kort megélt olimpiai bajnok a világon, egyben a harmadik legidősebb élő olimpikon.

Az 1921. január 9-én született ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója, a vízilabdázó Tarics Sándor 2016. május 21-én bekövetkezett halála óta a legidősebb élő magyar olimpiai bajnok, péntektől pedig a legmagasabb kort megélt olimpiai bajnok a világon, ugyanis Tarics 102 évet és 241 napot élt, ezt haladta túl a legeredményesebb magyar tornász. 

A nem mindennapi „mérföldkő átlépése” alkalmából csütörtök délután otthonában köszöntötte Keleti Ágnest Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, illetve Wladár Sándor és Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnökei. Az ünnepségen ott volt Keleti egykori klubja, az UTE (az Újpesti Dózsa elődje és utódja) képviseletében Juhász Judit, a torna szakosztály igazgatója, Tibolya Péter elnökségi tag és Tahon Róbert jogi igazgató. Megjelent továbbá Jusztin Ádám, a Makkabi VAC elnöke, a Makkabi Europe sportigazgatója.   

„Ági néni egy élő példakép, egy ikon. Óriási örömöt szerzett sportolóként a sikereivel, és most, 102 évesen is világcsúcsra képes, amire nem sokan. Ezért vagyunk itt, ezért köszönjük őt” – mondta az MTI-nek Schmidt Ádám.

Keleti Ágnes hangsúlyozta, továbbra is minden nap tornázik, sok gyümölcsöt és csokoládét eszik, szemüveg nélkül nézi a tornaközvetítéseket a világhálón, és kritikusan szemléli a gyakorlatokat.

A legmagasabb kort megélt olimpikon, vagyis olimpiai résztvevő egyébként az 1948-as ötkarikás játékokon szerepelt uruguayi vitorlásversenyző, Félix Sienra, aki 107 éves és 9 napos korában hunyt el.

Kapcsolódók

banner_t5aBq6wf_ME_BGA.png
banner_VLbX1df7_bga_alap_logo.png

Kimaradt?