Jégkorong-vb: Kanada hosszabbítás után győzte le a döntőben Finnországot

A kanadai válogatott nyerte a rigai jégkorong-világbajnokságot, miután a vasárnapi döntőben hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a címvédő finn csapatot.

A két csapat nagyon eltérő utat járt be, mire eljutott a fináléig. A kanadaiak vb-történetük legrosszabb rajtját produkálva három vereséggel kezdtek, majd utána javítottak, ám így is a többi találkozó számukra szerencsés kimenetele révén jutottak el a negyeddöntőbe, míg a címvédő finnek a csoportküzdelmekben minden összecsapásukon szereztek pontot - igaz, a második fordulóban ráadásban kikaptak a kazahoktól -, sőt június elsején büntetőkkel verték Kanadát.

A kieséses szakaszban a finnek előbb 1-0-ra verték a cseheket, majd 2-1-re a németeket, míg a tengerentúliak hosszabbításban 2-1-re múlták felül az esélyesebb oroszokat, az elődöntőben pedig 4-2-re az addig menetelő amerikaiakat.

Tavaly a koronavírus-járvány miatt nem rendeztek vb-t, így a 2019-es az utolsó vb-döntő, és ebben ugyanez a két gárda találkozott, akkor Pozsonyban a finnek 3-1-re diadalmaskodtak.

Az első harmadban három kiállítást is kaptak a kanadaiak, és a harmad derekán éppen egy ilyen büntetés leteltekor Mikael Ruohamaa maradt üresen a kapu előtt, és estében nem hibázott. A folytatásban agresszívebben játszottak a tengerentúliak, és emberelőnyben gyorsan egyenlítettek: Maxime Comtois a kapuvasról testére pattanó korongot maga elé tette, és a kapuba csúsztatta. Amikor a finnek kerültek létszámfölénybe, akkor a Darcy Kuempernek kellett nagyot védenie. A szünet előtt a kanadaiak ismét betaláltak, ám les miatt videobírózást követően nem adták meg a találatot, ugyanis a támadóharmadba bejutáskor az egyik kanadai hokis korcsolyája a levegőben volt a kék vonal semleges harmadba eső oldalán. Érdekesség, hogy az NHL-ben ez a gól ért volna, sőt, a nemzetközi szövetség (IIHF) új, két napja elfogadott szabálykönyve szerint a 2021/22-es szezontól már Európában is érvényes lesz, de ezen a vb-n még nem.

A záró harmadban előbb a finn kapus hibája majdnem gólt eredményezett, ám az ellentámadásból Petteri Lindbohm takarásból mértani pontosságú lövéssel szerzett ismét vezetést. A kanadaiak emberelőnyben egyenlítettek megint, Comtois gyönyörű, háttal láb közötti passzal hozta helyzetbe Adam Henrique-et - a korábban érvénytelenített gól szerzőjét -, aki közelről nem hibázott. Jöhetett a hosszabbítás az első találatig, és a 67. percben egy kontrából két ottawai, Connor Brown és Nick Paul összehozta az aranyérmet jelentő találatot.Fotó: Hockey Canada

A vb legértékesebb játékosának a kanadai Andrew Mangiapanét választották.

Kanadának ez volt a 27. aranyérme (1920, 1924, 1928, 1930, 1931, 1932, 1934, 1935, 1937, 1938, 1939, 1948, 1950, 1951, 1952, 1955, 1958, 1959, 1961, 1994, 1997, 2003, 2004, 2007, 2015, 2016, 2021) és ezzel beérte az örökrangsor élén az orosz (5) és jogelőd szovjet (22) kettőst.

Eredmények

  • döntő: Kanada-Finnország 3-2 (0-1, 1-0, 1-1, 1-0), hosszabbítás után
  • a 3. helyért: Egyesült Államok-Németország 6-1 (1-0, 4-0, 1-1)

A vb végeredménye:
1. Kanada
2. Finnország
3. Egyesült Államok
4. Németország
5. Oroszország
6. Svájc
7. Csehország
8. Szlovákia
9. Svédország
10. Kazahsztán
11. Lettország
12. Dánia
13. Norvégia
14. Nagy-Britannia
15. Fehéroroszország
16. Olaszország
    (A koronavírus-járvány miatt idén nem volt kieső és feljutó.)

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?