Franciaország kétgólos hátrányból fordítva jutott a Nemzetek Ligája döntőjébe

Fotó: Agerpres/EPAA világbajnoki címvédő Franciaország kétgólos hátrányból fordítva 3-2-re legyőzte a világranglista-vezető Belgiumot a labdarúgó Nemzetek Ligája csütörtöki, torinói elődöntőjében.

Az eslő félidőben a franciák inkább visszahúzódtak, a belgák pedig egyre nagyobb fölényben futballoztak, több gólhelyzetük is volt, majd a 37. percben Yannick Carrasco találatával kerültek előnybe. Ez sorozatban már a 39. meccsük volt, amelyen legalább egyszer betaláltak ellenfelük kapujába. Három perccel később Romelu Lukaku duplázta meg csapata előnyét, mindkét esetben Kevin De Bruyne adta a gólpasszt.

A második félidő elején a belgák visszaálltak, szinte kizárólag a védekezésre összpontosítottak, így ekkor már a franciák voltak fölényben, és Karim Benzema jóvoltából a 62. percben szépítettek. Kylian Mbappé ekkor gólpasszt adott, hét perccel később pedig büntetőből egyenlített. A folytatásban kiegyenlítetté vált a játék, a 87. percben Lukaku ismét gólt lőtt, de a játékvezető les miatt nem adta meg, majd a túloldalon Paul Pogba szabadrúgásból a keresztlécet találta telibe. Támadásban maradt a francia csapat, és a második válogatott mérkőzését játszó Theo Hernández a 90. percben megszerezte a győztes gólt.

Theo Hernández és testvére, Lucas Hernández először szerepelt együtt a franciák kezdőcsapatában. Ilyesmire legutóbb 1974 tavaszán volt példa, amikor Herve és Patrick Revelli is játszott a Románia elleni meccsen. Mbappé 50. alkalommal lépett pályára hazája válogatottjában, ezzel - 22 éves és 291 napos korában - ő lett a legfiatalabb francia, aki elérte a félszáz mérkőzéses határt. Az eddigi csúcsot Benzema tartotta, ő 24 évesen és 240 naposan játszotta ötvenedik meccsét.

Mint írtuk, a szerdai, milánói elődöntőben a spanyolok 2-1-re legyőzték a házigazda, Európa-bajnok olaszokat. A döntőt és a bronzmérkőzést vasárnap rendezik.

Nemzetek Ligája, elődöntő:
Franciaország-Belgium 3-2 (0-2)
gólszerzők: Benzema (62.), Mbappé (69. - tizenegyesből), T. Hernández (90.), illetve Carrasco (37.), Lukaku (40.)

a vasárnapi program:

  • a 3. helyért: Olaszország-Belgium, Torino 16.00
  • döntő: Spanyolország-Franciaország, Milánó 21.45

Kapcsolódók

Kimaradt?