FRISSÍTVE - Tokió 2020: Márton Anna elvesztette a bronzcsatát női kardban

Fotó: MTIFRISSÍTVE: Márton Anna 6-15-re kikapott a harmadik helyért rendezett mérkőzésen a francia Manon Brunet-től a női kardozók egyéni versenyében a tokiói olimpián, így a 4. helyen végzett.

A BVSC-Zugló 2015-ben világbajnoki bronzérmes vívója az esti elődöntőben az egyéniben kétszeres világbajnok, Rióban ezüst-, illetve csapatban olimpiai aranyérmes orosz Szofija Velikajával csapott össze, és simán, 15-8-ra alulmaradt.

Pedig az elején még ő irányított, három gyors tussal 3-0-ra ellépett, és bár ellenfele ugyanolyan gyorsan ki is egyenlített, sokáig nála volt az előny. A pihenőhöz közeledve aztán a 36 éves Velikaja kéttusos előnyre tett szert - Márton többször is videózást kért, de egyetlenegy alkalommal sem neki adtak igazat -, majd a szünet után nagyon magabiztossá vált, és ekkor már érződött, hogy nem engedi ki a kezéből a győzelmet.

"Az elején úgy éreztem, hogy uralom a mérkőzést és nagyjából érzem a ritmust is, de aztán kicsit ő is váltott, meg pont akkor volt két-három kétes tus, amit fordítva adott meg a zsűri és ez engem nagyon kizökkentett, nagyon elvesztettem a fonalat. Ő pedig elég rutinos ahhoz, hogy ezt kihasználja - nyilatkozott a vesztes asszó után a 26 esztendős Márton Anna. - Sajnálom, hogy erre nem készültem fel jobban, mármint arra, hogy a kétes tusok valószínűleg nálam lesznek, és azokkal nem szabad foglalkozni."

FRISSÍTÉS: esélye sem volt a bronzmeccsen

Az elődöntő után Márton - aki úgy küzdötte végig a napot, hogy az első mérkőzésén egy rossz mozdulatnál kiugrott a bal térde - elmondta, hogy nagyon jól ismeri Brunet-t, egy korosztályhoz tartoznak, gyerekkoruk óta együtt vívnak. Akkor határozottan kijelentette, hogy mindenképpen le fogja győzni, már csak azért is, hogy bosszút álljon, mert öt éve, Rióban éppen tőle kapott ki, és végül tizedik lett.

A mérkőzés aztán nem ebbe az irányba indult el, és végül nem is így végződött. Brunet nagyon bátran kezdett, a magyar kardozó 0-5 után találta el először riválisát. A szünetben 8-2 volt "oda", s bár 2-11 után Márton még feltámadt és három tust adott sorozatban, a Rióban negyedik Brunet ezúttal nem engedte ki a kezéből az érmet.

Márton az egész asszóban nem érezte a ritmust, riválisa sokkal gyorsabb és pontosabb volt nála. "Hullámvölgyekkel teli felkészülés van mögöttem, hat hónapja térdszalag-szakadásom volt, egy hónapja pedig bokaszalag-sérülésem, de végig csak az lebegett a szemem előtt, hogy ezen az olimpián jól szerepeljek - mondta a névnapos Márton Anna. - Úgy érzem, hogy mindent megtettem, amit tudtam. Sajnálom, hogy erre az utolsó asszóra már fejben nem tudtam összeszedni magam. Igazából saját magamat vertem meg, kicsit úgy éreztem magam, mintha az első olimpiámon lennék." Hozzátette: nagyon örül, hogy még van hátra egy csapatverseny, amelyben mindent el fog követni azért, hogy együtt javítsanak a negyedik helyen.

Visszatérve a bronzmérkőzésre, kiemelte, hogy sajnos nem volt ötlete, hogy is nyerhetne, és nem tudta felépíteni az asszót, mert csak azzal volt elfoglalva, hogy most és itt muszáj teljesítenie. "Nehéz egy vesztes elődöntő után a bronzmeccsre visszaállni" - fogalmazott.

Keddtől a csapatversenyek következnek, a magyarok először szerdán lesznek érdekeltek férfi kardban.

Kapcsolódók

Kimaradt?