Elhunyt bajnokoknak is fizetett életjáradékot a sportügynökség

Összesen több mint félmillió lejt kell visszaszerezniük a hatóságoknak, miután az Országos Sportügynökség (ANS) több bajnok elhunyta után is utalta az életjáradékukat.

Az Állami Számvevőszék jelentése szerint a szakhatóság összesen több mint 513 ezer lejt fizetett ki jogtalanul öt egykori sportolónak. A nyilvánosságra hozott dokumentumban kitakarták a neveket, de az alapján három esetben alacsony, 10 ezer lej alatti összegről van szó, két egykori sportolónak viszont közel 300 ezer, illetve közel 200 ezer lejt fizettek haláluk után. Utóbbi esetében a 2018-ban bekövetkezett elhalálozást követően még négy éven át utalták a juttatást, míg előbbi esetben az elhalálozást követően hét év után „állították le” az utalást.  

Haláluk után is kapták az életjáradékot | Illusztráció: Pexels

A számvevőszék azt javasolta, hogy a tegyék kötelezővé a kedvezményezetteknek, hogy tájékoztassák az ANS-ét név, lakcím vagy bankszámlaszám megváltoztatása esetén, ugyanakkor nevezzenek meg egy személyt a környezetükből, aki haláluk esetén tájékoztatást tud nyújtani.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?