EURO 2020: ki lesz az olaszok ellenfele a vasárnapi döntőben?

A drámai kimenetelű, és olasz győzelemmel végződő, Spanyolország-Olaszország elődöntő után szerda este 10 órakor Anglia és Dánia küzd meg a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjébe jutásért. Összegyűjtöttük a mérkőzés előtti nyilatkozatokat.

Fotó: UEFA EURO 2020Gareth Southgate angol szövetségi kapitány történelmi jelentőségűnek tüntette fel csapata menetelését. „A játékosok készen állnak. Jelentős tapasztalatot szereztek már hasonló helyzetekből. Felkészülésünk nyugodt. Tudjuk, hogy nagyon jó ellenfél ellen lépünk majd pályára, így biztosan egy nagyon szoros és izgalmas meccset játszunk majd” – fogalmazott Southgate, aki azt is elmondta, csapatának várhatóan nem lesznek hiányzói a Dánia elleni elődöntő során.

Bár sokan Angliát tartják esélyesebbnek, Gareth Southgate úgy véli, inkább a dánok irányába nagyobb a nyomás. „Sohasem jártunk még Eb-döntőben, így a nyomás az, amit mi annak tartunk. Ez motiváló dolog és nagy kihívás számunkra. (...) Dánia már nyert Eb-t, így talán rajta még nagyobb is a presszió, hogy megismételje ezt a sikert.” Southgate elismerően szólt csapata ellenfeléről. „Tiszteletben tartjuk a dánokat. Mindig is rajongtam azokért a játékosokért, akiket az országuk nevelt ki. Hihetetlen a futballjuk.”

Az angol szövetségi kapitány büszke játékosaira, hiszen szerinte csapata kimagasló eredményeket ér el. „Nem annyira jó a futballunk történelme, mint ahogyan azt néha hinni szeretnénk, a játékosaim viszont folyamatosan gátakat törnek át és nagy lépéseket tesznek előre.”

„Felkészülten kell várnunk őket: kiválóan kezelik a labdát és nagyon összetartó csapatuk van. Tiszteljük őket, mint nemzet, és mint csapat is, de úgy érezzük, nagyszerű csapat a labdán, és nagyszerű összetartozás érzésük van. Tiszteletben tartjuk őket nemzetként és csapatként, de úgy érezzük, hogy ha összejön, amit szeretnénk, akkor túljuthatunk rajtuk” – mondta az angol sajtótájékoztató másik résztvevője, a csapatkapitány Harry Kane. Hozzátette: nagyon várja már, hogy a nyolcaddöntőben beengedett 45 ezer helyett az elődöntőben már 60 ezer szurkoló is ott lehet a Wembley Stadionban. „A Németország elleni mérkőzés során azt éreztük, mintha telt ház lenne. Ha belegondolunk, hogy közel húszezerrel több néző lesz, az egészen csodálatos. Ki kell használnunk azt az energiát és lendületet, amit a szurkolóinktól kaphatunk” – jelentette ki.

Hjulmand: hiszünk a céljainkban és önmagunkban is

Kasper Hjulmand dán szövetségi kapitány a keddi sajtótájékoztatón elmondta: nem érzi idegesnek csapatát a rá váró nagy feladat előtt. „Hiszünk a céljainkban és önmagunkban is. Lelkesen, nagy hittel megyünk a harcba. A pályán mindent bevetünk, hogy összejöjjön a vágyott siker. Még nem akarjuk befejezni a szereplésünket” – fogalmazott Hjulmand.

Fotó: UEFA EURO 2020„A legnagyszerűbb dolog a legjobbak ellen játszani. Ide akartunk eljutni, és ennek az érzete segít abban, hogy felnőjön a feladathoz a csapatunk, amelyet számos tehetséges játékos alkot. Olyan mentalitásra van szükségünk, amelynek köszönhetően bárki bármit is ír rólunk, mi akkor is a győzelem érdekében lépünk pályára” – jelentette ki a dán szakvezető, aki közölte: nem érzi idegesnek játékosait a nagy csata előtt. „Abszolút nem mi számítunk favoritnak, de nem szabad úgy játszanunk, hogy rosszabbnak érezzük magunkat” – tette hozzá Hjulmand.

A dán válogatott kapusa, az angol Leicester Cityt erősítő Kasper Schmeichel már tűkön ül, hogy végre pályára lépjen Anglia ellen. „Az egész párharcban a legnehezebb dolog a várakozás arra a pillanatra, amikor végre kifuthatunk a pályára. Fantasztikus dolog itt állni a srácokkal azután az út után, amit eddig megtettünk” – véli Schmeichel, aki szerint ellenfelükre nem nehezedik nagy nyomás annak ellenére sem, hogy jóval erősebb csapatként tartják számon. „Amikor olyan válogatottad van, mint Anglia, amelyet rengeteg világsztár alkot, mindig nagy lesz az elvárás. De nem tudom elképzelni, hogy magát a csapatot is befolyásolni fogják a szurkolóik érzései és vágyai” – véli a kapus, aki ellenfelük helyett sokkal szívesebben gondol saját magukra.

„Nem foglalkoznék sokat Angliával, sokkal inkább azzal szeretnék, hogy egy olyan kis országban, mint Dánia, micsoda örömet okozna egy esetleges győzelem!”

EURO 2020, elődöntő

  • Anglia–Dánia (London, szerda, 22:00) - M4 Sport, PRO TV

Kapcsolódók

Kimaradt?