Dárdai Pál marad a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője

A következő szezonban is Dárdai Pál lesz a német Bundesligában szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A berlini klub vasárnap jelentette be, hogy a 45 éves, korábbi magyar szövetségi kapitány folytathatja munkáját a felnőtt csapat kispadján. „Együtt megyünk a következő szezonnak, amelynek kapcsán csak azt ígérhetem, hogy a szorgalmat, a munkát továbbra is beletesszük, és megpróbálunk egy igazán jó évet produkálni" – nyilatkozta a szakember.

Dárdai játékosként klubcsúcsot jelentő 297 mérkőzésen szerepelt a berlini együttesben, edzőként pedig első regnálása során 2015 és 2019 között 172 meccsen ült a kispadon, első szerepvállalásakor bennmaradt a csapattal az élvonalban, majd európai kupaindulást jelentő helyen végzett.

A magyar tréner januárban lett újra a gárda vezetőedzője, miután menesztették Bruno Labbadaiát. Dárdainak bent kellett tartania az élvonalban a Herthát, amelyet meg is tett. Visszatérésekor még arról szóltak a hírek, hogy 2022-ig szóló szerződést írt alá, azonban a bennmaradás kiharcolását követően Dárdai elmondta: ez csak „pszichológia" volt annak érdekében, hogy a játékosok bízzanak benne, valójában csak fél évre kérték fel a feladatra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?