Családja elől bujkál az egykori futballista

Lucian Burdujan, egykori élvonalbeli labdarúgó arra kérte a rendőrséget, hogy töröljék nevét az eltűnt személyek nyilvántartásából. Nem akarja, hogy a családja megtudja, hol tartózkodik.

A hatóságok tájékoztatása alapján idén októberben, a férfi 63 éves anyja jelentette az eltűnését a rendőrségen. Az eltűnt személyek nyilvántartásában úgy szerepel, hogy tavaly novemberben elhagyta Piatra Neamț-i otthonát és azóta nem hallottak róla.

Fotó: Román Rendőrség

Szerdán viszont besétált egy rendőrőrsre, és kérte az eltűnéséről szóló értesítés visszavonását. Rendőrségi források szerint azt mondta, hogy önként hagyta el lakcímét, és kérte, a rendőrség ne keresse tovább. Nem volt hajlandó megmondani, hogy hol tartózkodott abban az időszakban, amikor a családja jelentette eltűnését, és hangsúlyozta, nem kíván kapcsolatba lépni a családtagokkal.

Amint megírtuk, Burdujan a Ceahlăultól igazolt 2014-ben a Rapidhoz, amellyel szerepelt az UEFA-kupa negyeddöntőjében is. Kétszer Román Kupát nyert, az élvonalbeli bajnokságban pedig ezüstérmet ünnepelhetett. Ígéretes tehetségként debütált a giuleștiek keretében, majd onnan a Vasluihoz, később pedig az FCSB-hez szerződött. Ukrajnában „sztárfocista” jelzővel illették érkezésekor. Szerepelt ugyan még több más kisebb-nagyobb európai, illetve arab csapatokban, de külföldre igazolásával gyakorlatilag megfeneklett a volt U21-es válogatott csatár pályafutása. 2017-ben vonult vissza, és bár pályafutása során sok pénzt keresett, volt felesége szerint szerencsejátékfüggősége miatt a teljes vagyonát elveszítette.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?