Bronzérmes let Tokióban Szvitacs Alexa asztaliteniszező

Bronzérmes lett szombaton az asztaliteniszező Szvitacs Alexa az S9-es kategóriában a tokiói paralimpián.

A 2019-ben Európa-bajnok magyar játékos – aki 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait – a csoportjában szerdán 3–1-re verte a brazil Danielle Rauent, majd 3–0-ra kikapott a kínai Hsziung Kuj-jentől, csütörtökön pedig 3–0-ra verte a török Neslihan Kavast. Ezzel másodikként elődöntőbe került, ami már biztos harmadik helyet ért a számára, mivel bronzmérkőzést nem rendeznek.

Fotó: MTI

A fináléért szombaton az ausztrál színekben versenyző Li Na Lejjel mérkőzött meg, és jól kezdett, szoros szettekben 2–0-ra meglépett. A harmadik játszma viszonylag simán az ellenfeléé lett, a negyedikben pedig csak a végén tudott fölénybe kerülni az ausztrál. A döntő szettben 6–6-ig együtt haladtak, de onnantól a magyar játékosnak már nem sikerült pontot szereznie.

„A harmadik szettet 2–0 után gyorsan be akartam fejezni, és pont itt fordult meg a mérkőzés. Utána már nem tudtam a saját játékomat játszani. Rendkívül boldog vagyok a bronzérem miatt, de azért egy nagy adag hiányérzet is keletkezett bennem. Nincs mit tenni. Tanulok a hibákból és Párizsban megpróbálok még jobban szerepelni” – nyilatkozott az elődöntő után.

A 31 éves Szvitacs – aki Magyarországon az épek között a női bajnokságban a Győr, a férfi NB I-ben pedig a BVSC színeiben játszik – a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte. Szerdán Konkoly Zsófia (S9) második lett 400 méteres gyorsúszásban, csütörtökön pedig Veres Amarilla győzött párbajtőrben.

Kapcsolódók

Kimaradt?