FRISSÍTVE – Bajnokok Ligája: az Esbjerg legyőzésével döntős a Győr

FRISSÍTVE: A Győri Audi ETO KC kilencedik alkalommal jutott döntőbe a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután 32–27-re legyőzte a dán Esbjerg csapatát a szombati elődöntőben, a budapesti négyes döntő első játéknapján. FRISSÍTÉS: A győr ellenfele a norvég Vipers lesz.

Az ETO 14. alkalommal szerepel a legjobb négy között a BL-ben, eddig ötször nyert aranyérmet, tavaly harmadik lett. A győriek ellenfele az MVM Dome-ban vasárnap 19 órakor kezdődő fináléban Tomori Zsuzsanna csapata, a címvédő norvég Vipers Kristiansand lesz.

A győriek közül az anyai örömök elé néző Kari Brattset és Jelena Despotovic hiányzott, a dánok csak a keretből kizárt Estavana Polmant nem nevezték a meccsre. „Új csarnok, régi Győr” – adta ki a jelszót Ambros Martín vezetőedző a kezdés előtti nyilatkozatában. A győriek spanyol mestere arra utalt, hogy csapata négyszer nyert BL-t a Papp László Budapest Sportarénában, idén viszont már az MVM Dome a torna helyszíne.A zöld-fehérek kilencedik alkalommal jutottak döntőbe | Fotó: MTI

Jól kezdett az ETO és 4–3-ra vezetett, ezt követően azonban több mint öt percig nem talált a hálóba, és az egyre hatékonyabban védekező Esbjerg 7–4-re ellépett. A tavalyi négyes döntő legjobb játékosának megválasztott Henny Reistad ezúttal is remekelt – ötször talált be 17 perc alatt –, győri oldalon viszont a kapus Silje Solberg teljesített kiemelkedően, hiszen bravúros védései mellett két gólt is lőtt.

Tíz percen keresztül felváltva születtek a találatok, azután sikerült egyenlítenie a Győrnek, majd 4–3 után ismét vezetett. Az első félidőben támadásban az ETO, védekezésben viszont ellenfele volt némileg hatékonyabb, a szünetben döntetlenre álltak a felek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A dánok magas átlövőit a második felvonás elején sem tudta semlegesíteni a Győr, ennek ellenére sikerült 21–18-ra, majd 24–20-ra ellépnie. A dél-koreai Rü Unhi ezúttal nagyszerű teljesítményt nyújtott, és a magyar csapatnál remekül működött a beállók megjátszása is. A 44. percben az Esbjerg jobbátlövője, Mette Tranborg a harmadik kiállítása miatt végleg kivált a játékból, az ETO-ban a csereként beállt Amandine Leynaud is bravúros védéseket mutatott be, így csapata 12 perccel a vége előtt megint három találattal jobban állt. Ekkor már minden tekintetben fölényben voltak a győriek, nyolc percen keresztül nem kaptak gólt, és mivel a hajrában is magabiztosan kézilabdáztak, összességében imponáló teljesítménnyel jutottak a fináléba. A kapusok közül Silje Solberg 11, Amandine Leynaud hat védéssel járult hozzá a sikerhez, a túloldalon Rikke Poulsen hat lövést védett.

A két csapat harmadik egymás elleni mérkőzésén is győri siker született. Az európai szövetség adatai szerint a 14 800 fős nézőszám rekordot jelent, ugyanis női klubcsapatok mérkőzésén még soha nem volt ennyi néző kézilabdában.

Női kézilabda Bajnokok Ligája Final Four, elődöntő:
Győri Audi ETO KC–Team Esbjerg (dán) 32–27 (15–15)
Vipers Kristiansand (norvég)–Metz HB (francia) 33–27 (14–15)
Vasárnap, a 3. helyért: Metz HB–Team Esbjerg (16.15)
Döntő: Győri Audi ETO KC–Vipers Kristiansand (19.00)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?