Az ITF nem követi a WTA példáját Peng Suaj-ügyben

A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) nem függeszti fel a kínai rendezésű tornákat a Peng Suaj-ügy miatt.

David Haggerty, az ITF elnöke a BBC-nek adott nyilatkozatában kifejtette: nem követik a női tenisztornákat szervező WTA példáját, amely múlt szerdán jelentette be a kínai viadalok felfüggesztését. „Nem áll szándékunkban egymilliárd embert megbüntetni, ezért továbbra is megrendezzük az eseményeinket az országban” – mondta Haggerty, hozzátéve: az ügy megoldásához segítséget nyújtanak.

Az ITF a Billie Jean King-kupát és a Davis-kupát – a női és férfi válogatottak viadalát –, valamint a kisebb összdíjazású tornákat szervezi.

A 35 éves, párosban kétszeres Grand Slam-győztes Peng Suaj közösségi oldalán egy november 2-i bejegyzésben szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-li korábbi kínai miniszterelnök-helyettest, azt követően pedig sokáig nem adott életjelet magáról. A kínai sportági szövetség és a kormány sem kommentálta érdemben az ügyet, a közösségi oldalakon pedig letiltották az ezzel kapcsolatos vélemények megjelenését. A kínai kormánypárt nem közölte azt sem, hogy vizsgálja-e, mi történt Peng és a 75 éves Kao-li között. Utóbbi 2018-ban szinte teljesen eltűnt a közéletből. A napokban az állami televízióban elhangzott egy Pengnek tulajdonított angol nyelvű nyilatkozat, amelyben visszavonta korábbi vádjait.

Pengről bejegyzését követően három héttel később jelent meg először videó, akkor egy kínai ifjúsági tornán a pálya mellett állva integetett és teniszlabdákat írt alá a gyerekek számára, majd egyebek között Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is beszélt vele videotelefonon. Peng a beszélgetés során közölte, hogy biztonságban van pekingi házában, jól érzi magát, és barátaival, családtagjaival tölti az időt. A WTA-t azonban mindezek nem győzték meg, a szervezet szerint továbbra sem világos és egyértelmű, hogy Peng szabad-e és képes-e önálló, szabad döntéseket hozni vagy cselekedni kényszer nélkül.

Kapcsolódók

Kimaradt?