Az IIHF nem engedte tovább a magyar–szlovén pályázatot

A szükséges kormánygarancia hiányában a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) nem engedi tovább a jövő évi elit világbajnokság megrendezésére beadott magyar–szlovén pályázatot, így a továbbiakban egyedüliként a finn–lett kandidálással számol.

Luc Tardif, a nemzetközi szövetség elnöke és az IIHF jogásza, Ashley Ehlert csütörtökön a tamperei kongresszusi ülésen elmondta: az IIHF-nek szükségesek a pénzügyi garanciák. Tardif emlékeztetett, hogy 2020-ban a koronavírus-járvány miatt minden vb elmaradt, tavaly pedig Minszkben nem tudták megtartani az elit vb egyik csoportját, ráadásul az általa vezetett szervezet szakmailag és pénzügyileg is felelős minden kategória számára biztosítani a versenyzést, így a nem tudnak eltekinteni a kormánygaranciáktól.

A kongresszuson ezt követően felszólalt Such György, a magyar szövetség elnöke. Jelezte, hogy nem tudták időre megkapni a kormánygaranciát, megérti az IIHF elvárásait, és sok sikert kívánt a finn–lett szervezőknek. A küldötteknek elmondta, hogy a magyar kormány kedden állt fel, rövid idő állt a felkészülésre, de az elmúlt egy hónapban minden energiával azon dolgoztak, hogy a szlovénokkal közösen sikeresen pályázatot nyújtsanak be. Hozzátette, ez egy hasznos lecke volt számukra, és ez egyre életre szóló lehetőség lett volna.

Matjaz Rakovec, a szlovén szövetség elnöke is szót kért. Ő is kiemelte, hogy az elmúlt hónapban milyen sok munkát, energiát fektettek bele a pályázatba, nekik sikerült megkapniuk saját kormányuktól a garanciát. Ugyan az IIHF a jelenlegi álláspont alapján nem engedélyezi a magyar–szlovén prezentációt, szeretné megkérni a küldötteket, hogy járuljanak hozzá a kandidálásra készített kisfilm levetítéséhez. Erre majd a péntek délelőtti ülésen kerülhet sor az IIHF jelzése szerint.

Luc Tardif még a magyar–szlovén pályázat elvetése előtt kiemelte, hogy az IIHF nagyon nehéz helyzetbe került, amikor az ukrajnai háború miatt kénytelen volt elvenni Szentpétervártól a rendezést, hiszen így csupán egy éve maradt a beugrónak. Először felvették a kapcsolatot a 2024-es rendező csehekkel, hátha egy évvel előbb tudnak rendezni, illetve a 2020-as házigazda szerepről a Covid miatt lemondott svájciakkal, de egyikük sem akart jelentkezni 2023-ra. Ezt követően érdeklődtek a mostani házigazda finneknél és a tavalyi rendező letteknél, ők akkor gondolkodási időt kértek.

„Ott álltunk, hogy egyetlen jelentkezőnk sem volt 2023-ra, majd a finnek és a lettek, később pedig a divízió I/A két feljutója, a magyarok és a szlovénok is jelezték szándékukat, így lett hirtelen két kandidáló. Szerettünk volna fair versenyt, mindenhol megnéztük a lehetőségeket, bejártuk a helyszíneket. Aztán hétfőn jött a magyar szövetség levele, hogy nincs kormánygarancia” – mondta az IIHF elnöke, hozzátéve, hogy ettől nem tudnak eltekinteni.

Az MJSZ a szlovén szövetséggel közösen május 8-án jelentette be, hogy pályázik a 2023-as vb-re azt követően, hogy az IIHF az ukrajnai háború miatt április 26-án elvette a rendezési jogot Szentpétervártól, és a két válogatott a ljubljanai divízió I/A vb-ről feljutott a legjobb 16 közé. A két szövetség határozottan jelezte: az elmúlt évtizedekben minden elit világbajnokság megrendezése nyereséges volt.Magyarország áprilisban feljutott a világ élvonalába | Fotó: Magyar Jégkorong-szövetség

A 2023-as vb-re szóló kandidálás több szempontból is szokatlan volt: még sosem fordult elő, hogy egy házigazdától teljes mértékben elvették volna a rendezést, tavaly Minszk a fehérorosz belpolitikai helyzet miatt az egyik csoportnak nem adhatott otthont, így Riga egyedül maradt. Ezen kívül az IIHF szabályai úgy szólnak az elit világbajnoki rendezést illetően, hogy csak olyan ország kandidálhat, amelynek válogatottja a megelőző öt évben legalább kétszer ott szerepelt – a magyar csapat ennek nem felel meg –, de van olyan kikötés is, hogy egy ország egymást követő évben csak akkor adhat otthont a tornának, ha más jelentkező nincs. Most viszont Finnország a rendező Tampere és Helsinki városával.

Pénteken nemcsak a 2023-as, hanem a 2026-os vb-ről is döntenek, ott Svájc maradt az egyedüli pályázó, miután Kazahsztán visszalépett. Svájc a 2020-as vb-nek adott volna otthont, de a koronavírus-járvány miatt az esemény elmaradt. A 2024-es vb-t Prágában és Ostravában, a 2025-öst pedig Stockholmban és a dániai Herningben rendezik.

A román jégkorong-szövetség közleményben számolt be arról, hogy a tamperei kongresszuson a felnőtt román férfi válogatott, amelyik áprilisban kiesett  Divízió I/A-osztályból, 2 2022–2023-as szezonban a Divízió I-osztály A-csoportjában fog szerepelni Olaszország, Nagy-Britannia, Dél-Korea, Lengyelország és Litvánia társaságában.

Kapcsolódók

Kimaradt?