Australian Open: olaszos szópárbaj a maratoni meccs után (VIDEÓ)

Nem tudták egy egyszerű kézfogással (teniszütő koccintással) lezárni közel négy órás párharcukat az Australian Open férfi egyesének 2. fordulójában Fabio Fognini és Salvatore Caruso, a két olasz - nemzetükre oly jellemző - heves gesztusokkal színezett vitába keveredett.  

Óriási küzdelemben, 3 óra 56 perces mérkőzésen jutott túl honfitársán, Salvatore Carusón az 50. Grand Slam-tornáján szereplő Fabio Fognini. A két olasz összecsapása döntő tie-breakbe torkollott, mely során 11–10-nél Caruso is eljutott egy meccslabdáig, de végül Fognini nyert 14–12-re, a negyedik mérkőzéslabdáját értékesítve. A találkozó befejeződése után a csata a hálónál szóban folytatódott a két játékos között, heves, „olaszos” gesztusok kísérték a vitát, amely csak akkor ért véget, amikor Caruso levonult a John Cain Arena pályájáról.

A vita hihetetlen figyelmet kapott a közösségi oldalakon, sok kommentelő szerint a szópárbaj legalább olyan érdekes volt, mint a mérkőzés maga. Az olaszul nem értők eligazítására meg is jelentek az első fordítások, innen tudtuk meg, hogy a vita abból pattant ki, hogy Fognini mázlistának nevezte Caruso több ütését, aki ezt rossz néven vette.

Fognini a legjobb 32 között az ausztrál Alex de Minaurral meccsel majd.

Férfi egyes, 2. forduló

  • Rubljov (orosz, 7.)–Monteiro (brazil) 6:4, 6:4, 7:6
  • López (spanyol)–Sonego (olasz, 31.) 5:7, 3:6, 6:3, 7:5, 6:4
  • Ruud (norvég, 24.)–Paul (amerikai) 3:6, 6:2, 6:4, 7:5
  • Albot (moldovai)–O'Connell (ausztrál) 6:2, 7:5, 7:6
  • Harris (dél-afrikai)–Popyrin (ausztrál ) 6:2, 1:6, 6:3, 6:7, 6:3
  • McDonald (amerikai)–Coric (horvát, 22.) 6:4, 6:2, 4:6, 6:4
  • Krajinovics (szerb, 28.)–Andújar (spanyol) 6:2, 5:7, 6:1, 6:4
  • Cicipasz (görög, 5.)–Kokkinakis (ausztrál) 6:7, 6:4, 6:1, 6:7, 6:4
  • Ymer (svéd)–Alcaraz (spanyol) 2:6, 6:4, 6:4, 7:6
  • Hacsanov (orosz, 19.)–Berankis (litván) 6:2, 6:4, 6:4
  • Berrettini (olasz, 9.)–Machac (cseh) 6:3, 6:2, 4:6, 6:3
  • Fognini (olasz, 16.)–Caruso (olasz) 4:6, 6:2, 2:6, 6:3, 7:6
  • De Minaur (ausztrál, 21.)–Cuevas (uruguayi) 6:3, 6:3, 7:5

Női egyes, 2. forduló

  • Barty (ausztrál, 1.)–Gavrilova (ausztrál) 6:1, 7:6
  • Alekszandrova (orosz, 29.)–Krejcíková (cseh) 6:3, 7:6
  • Kontaveit (észt, 21.)–Watson (brit) 6:7, 6:4, 6:2
  • Rogers (amerikai)–Danilovics (szerb) 6:2, 6:3
  • Bencic (svájci, 11.)–Kuznyecova (orosz) 7:5, 2:6, 6:4
  • Mertens (belga, 18.)–Csu Lin (kínai) 7:6, 6:1
  • Muchová (cseh, 25.)–Barthel (német) 6:4, 6:1
  • Ka. Plísková (cseh, 6.)–Collins (amerikai) 7:5, 6:2
  • Kanepi (észt)–Kenin (amerikai, 4.) 6:3, 6:2
  • Vekic (horvát, 28.)–Podoroska (argentin) 6:2, 6:2
  • Brady (amerikai, 22.)–Brengle (amerikai) 6:1, 6:2
  • Juvan (szlovén)–Serif (egyiptomi) 3:6, 7:6, 6:3
  • Mladenovic (francia)–Hibino (japán) 7:5, 6:1
  • Putyinceva (kazah, 26.)–Van Uytvanck (belga) 6:4, 1:6, 6:2
  • Szvitolina (ukrán, 5.)–Gauff (amerikai) 6:4, 6:3
  • Pegula (amerikai)–Stosur (ausztrál) 6:0, 6:1

A 3. forduló párosítása

  • Barty (ausztrál, 1.)–Alekszandrova (orosz, 29.)
  • Kontaveit (észt, 21.)–Rogers (amerikai)
  • Bencic (svájci, 11.)–Mertens (belga, 18.)
  • Muchová (cseh, 25.)–Ka. Plísková (cseh, 6.)
  • Kanepi (észt)–Vekic (horvát, 28.)
  • Brady (amerikai, 22.)–Juvan (szlovén)
  • Pegula (amerikai)–Mladenovic (francia)
  • Putyinceva (kazah, 26.)–Szvitolina (ukrán, 5.)
  • Hszie Szu-vej (tajvani)–Errani (olasz)
  • Vondrousová (cseh, 19.)–Cirstea (román)
  • Muguruza (spanyol, 14.)–Dijasz (kazah)
  • Dzsabur (tunéziai, 27.)–Oszaka (japán, 3.)
  • Szabalenka (fehérorosz, 7.)–Li (amerikai)
  • Potapova (orosz)–S. Williams (amerikai, 10.)
  • Swiatek (lengyel, 15.)–Ferro (francia)
  • Kugyermetova (orosz, 32.)–Halep (román, 2.)

Kapcsolódók

Kimaradt?