Asztalitenisz Eb Kolozsváron: mindkét román csapat negyeddöntőbe jutott

Mindkét román csapat továbbjutott a negyeddöntőbe, mindkét magyar csapat pedig búcsúzott a csoportkörben a Kolozsváron rendezett asztalitenisz Európa-bajnokságon.

A címvédő román női asztalitenisz válogatott csütörtök délután Olaszország ellen „váltotta meg a jegyeket” a Európa-bajnokság negyeddöntőjére. A párharc első mérkőzésén Szőcs Bernadette villámgyorsan elintézte a védőspecialista Debora Vivarellit, majd kisebb meglepetésre Elizabeta Samara öt végletekig kiélezett szettben kikapott Giorgia Piccolintől. Daniela Monteiro Dodeannak köszönhetően ismét a hazai csapat vezetett, majd Szőcs újabb győzelme Piccolin már a továbbjutást jelentette.

Fotó: ETTU„Olaszország rendkívül jól játszott ellenünk, nem számítottunk ilyen ellenállásra a részükről. A második, Piccolin elleni mérkőzésem nagyon nehéz volt, mert korábban legyőzte Elizabeta Samarát, ami megnövelte az önbizalmát” – fogalmazott a csapat legjobbja, Szőcs Bernadette. Hozzátette: készen állnak rra, hogy a pénteki negyeddöntőben Luxemburgot is legyőzzék, és bejussanak a legjobb négy közé. „Aranyért jöttünk Kolozsvárra” – mondta a marosvásárhelyi asztaliteniszező. 

Ott lesz a negyeddöntőben a román férficsapat is, amely utolsó csoportmérkőzésén 3-2-re diadalmaskodott Szlovénia fölött. Ovidiu Ionescu mondhatni „agyonverte” Tilen Cvetkót (11:1, 11:3, 11:2), de a következő összecsapáson Rareș Șiposnak esélye sem volt Darko Jorgic ellen. Szőcs Hunor is három szettben intézte el Peter Hribart, de aztán ismét jött Jorgic, aki Ionescut is legyőzte. 2-2-es állásnál a kolozsvári születésű Șipos állt asztalhoz Cvetko ellen és fantasztikus játékkal juttatta be a negyeddöntőbe a román csapatot. 

Szőcs Hunor ünnepel„Boldogak vagyunk a negyeddöntőbe jutásért, ez volt a csoportkör legnehezebb párharca. Darko Jorgic világklasszis, ellene nagyon nehéz játszani” – mondta a hősként ünnepelt Rareș Șipos. A román válogatott negyeddöntőbeli ellenfele a torna fő esélyesének tartott Svédország lesz.

Kizúgtak a magyarok

A magyar női válogatott 3-2-re kikapott a portugáloktól, így a férfi együtteshez hasonlóan már a csoportszakasz után véget ért számára a torna.   

Miután a két gárda az előző játéknapokon egyaránt legyőzte a csoport harmadik tagját, Horvátországot, csütörtöki összecsapásuk ki-ki mérkőzés volt a továbbjutást illetően. A közelmúltban kétszer is fontos találkozón néztek egymással farkasszemet: a két évvel ezelőtti csapat Eb-n úgy szereztek bronzérmet Póta Georgináék, hogy az elődöntőben 3-1-re kikaptak a portugáloktól, akik aztán a döntőben alulmaradtak a románokkal szemben, majd tavaly januárban sikerült visszavágni, a gondomari olimpiai selejtező kvótáról döntő csoportdöntőjében ugyanis 3-1-re a magyarok nyertek, így ők indulhattak idén nyáron Tokióban.

A mostani meccs első párharcában Fu Yu (49. a világranglistán) villámgyorsan megverte Pótát (52.), a folytatásban azonban Madarász Dóra (64.) már jóval nagyobb erőbedobásra kényszerítette az ugyancsak kínai származású Jieni Shaót (62.). A magyar asztaliteniszező kétszer is előnybe került a szetteket tekintve, de a kellemetlenül szerváló rivális mindkétszer egyenlített. A döntő játszma is nagy küzdelmet hozott, végül azonban Madarász örülhetett.

Nagyváradi Mercédesz (287.) első mérkőzését játszotta az Eb-n, s a papírformának megfelelően három szettben megverte a portugálok mindössze 17 éves játékosát, Ines Matost (763.), majd következett a két héttel ezelőtti Európa Top 16-bajnokság negyeddöntőjének „visszavágója” Madarász és Yu között. Szalonikiben a magyar szettet sem tudott nyerni rutinos vetélytársa ellen, most azonban a szoros első játszma elvesztése után fordított, de amikor felcsillant a győzelem lehetősége, Yu megrázta magát, és visszahozta a meccsbe a csapatát.

A csoportelsőségről és a továbbjutásról tehát Póta és Shao összecsapása döntött, magyar szempontból fájóan gyorsan. A kétszeres Európa-bajnok magyar nem találta a rivális játékának ellenszerét, aki három sima szettben nyert, így a portugálok készülhetnek a negyeddöntőre.

A vasárnapig tartó csapat Eb-n csak a csoportok első helyezettjei jutottak a negyeddöntőbe, onnantól kezdve már egyenes kieséses rendszerben zajlanak majd a küzdelmek. A portugálok az ukránokkal csapnak össze a legjobb nyolc között.

A döntőkre a hét utolsó napján kerül sor.

A magyar és a román csapatok mérkőzései:
férfiak, G csoport: Magyarország-Horvátország 0-3
férfiak, H csoport: Románia-Luxembourg 3-1
férfiak, G csoport: Magyarország-Csehország 1-3
nők, B csoport: Románia-Belgium 3-0
nők, E csoport: Magyarország-Horvátország 3-2
férfiak: H csoport: Románia-Finnország 3-1
férfiak, G csoport: Magyarország-Olaszország 1-3
nők, E csoport: Magyarország-Portugália 2-3
nők, B csoport: Románia-Olaszország 3-1
férfiak: H csoport, Románia-Szlovénia 3-2

pénteki negyeddöntők

nők

  • Németország-Lengyelország
  • Ausztria-Franciaország
  • Luxembourg-Románia
  • Portugália-Ukrajna

férfiak

  • Románia-Svédország
  • Ausztria-Oroszország
  • Dánia-Anglia
  • Németország-Csehország

szombat: elődöntők 10.00
vasárnap: női döntő 13.00; férfi döntő 16.30

Kapcsolódók

Kimaradt?