Asztalitenisz-Eb Kolozsváron: címvédésre készülnek Szőcs Berniék

Zsinórban harmadik bajnoki címére hajt a román női asztalitenisz válogatott a kedden Kolozsváron kezdődő Európa-bajnokságon – derült ki a kolozsvári BT Aréna konferenciatermében rendezett sajtótájékoztatón, ahol a marosvásárhelyi Szőcs Bernadette, a román válogatott legmagasabban jegyzett pingpongozója a Maszolnak azt is elmondta külön örömszámára, hogy Erdélyben – előreláthatóan szülei előtt – versenyezhet egy világversenyen.

Rendkívüli egészségbiztonsági intézkedések mellett kezdődik meg kedden a Szamos-parti BT Arénában az asztaliteniszezők csapat Európa-bajnoksága. A rendezők a sajtó munkáját is borzasztóan megnehezítették azzal, hogy még a beoltott médiamunkásoktól is 72 óránál nem régebbi – saját költségre elvégzett - PCR-tesztet, valamint a helyszínen ingyenesen rendelkezésre álló antigén tesztet követelnek meg. A szerző felvételeiA nézők oltási igazolvánnyal vagy egyszerű antigén teszttel is bemehetnek a csarnokba. „Ilyen körülmények között, inkább megveszem a jegyet, és a nézők közül dolgozom” – mondta el egy kolozsvári román tévés. Mint fogalmazott, a rendezők nincsenek tisztában azzal, hogy mennyit keres egy sajtós, és mivel a helyi újságírók közül nagyon kevesen fogják ezt az egész macerát végigcsinálni, az esemény az elvártnál kisebb figyelmet kap majd.

A hétfő déli sajtótájékoztatón a román női és férfi csapat mutatkozott be. Előbb a kétszeres címvédő női válogatott (Elizabeta Samara, Adina Diaconu, Daniela Dodea, Andreea Dragoman és Szőcs Bernadette) válaszolt a média kérdéseire. A lányok kivétel nélkül a címvédést tűzték ki céljukul, már a döntő utáni címlapokról, az ünneplés módozatairól beszéltek. A Maszol ezzel a magabiztossággal kapcsolatban arról kérdezte Viorel Filimon szövetségi kapitányt, hogy nem tart-e attól, hogy a túlzott optimizmus visszafelel sül el. „Az ellenfeleinket jól ismerjük, sokszor játszottunk már ellenük, ezért én is csatlakoznék a lányokhoz abban, hogy mi vagyunk az Európa-bajnoki cím egyik fő esélyese. Ugyanakkor nincs előre megnyert mérkőzés, az utolsó pontig koncentrálnunk kell ahhoz, hogy ez sikerüljön is” – fogalmazott Filimon. Egy másik kérdésre az európai asztalitenisz-Eb. szereplő honosított ázsiai játékosokra is reagált Viorel Filimon. Mint mondta, ezen az Eb.-n vélhetően nem lesznek meghatározó tényező a kínai származású pingpongozók. „Nagyon nehéz velük felvenni a versenyt, mi mindig a hazai nevelésű sportolókra építettünk, soha nem jött szóba a honosítás” – tette hozzá.

Szőcs Bernadette köszönetet mondott a „kifogástalan rendezésért, és hálás Kolozsvárnak, hiszen így megkapták a lehetőséget, hogy hazai közönség előtt szerepelhessenek. „Készen állunk, meg szeretnénk nyerni sorozatban harmadik Európa-bajnoki címünket. Reméljük, hogy sokan kilátogatnak majd a csarnokba” – mondta a marosvásárhelyi asztaniteniszező.

A román lányok szerdán 16 órakor állnak először asztalhoz Belgium ellen, majd másnap ugyanabban az órában az olasz lányok lesznek a második csoportellenfél Szőcsék számára.

Az Eb-n részt vesz a magyar válogatott is, a Póta Georgina, Madarász Dóra, Nagyváradi Mercédesz és Imre Leila alkotta négyes a horvátokkal és a honosított kínai játékosokkal felálló portugálokkal küzd majd meg a csoportjában, amelyből csak az első helyezett jut tovább a negyeddöntőbe.

„Jó erőfelmérő lesz ez az Európa-bajnokság” - idézte a magyar szövetség hírlevele Bátorfi Zoltán szövetségi kapitányt, aki hozzátette: reméli, hogy Póta és Madarász hozza a bő egy hete rendezett Európa Top 16 bajnokságon mutatott jó formáját. „"Azt is remélem, hogy a fiatal játékosok élni tudnak a lehetőséggel. Jó lenne bejutni a legjobb nyolcba, de a csoportot látva ez nagyon nehéz feladat lesz" - fogalmazott a szakember.

Andrei Filimon, a román férfi válogatott szövetségi kapitánya szerint a férfi csapatverseny nagy esélyese Svédország lesz, ő nagyon örülne, ha az Ovidiu Ionescu, Szőcs Hunor, Rareș Șipoș, Darius Movileanu és Eduard Ionescu alkotta román válogatott bejutna az elődöntőbe. Ehhez Luxemburg, Finnország és Szlovénia válogatottját ism aga mögé kell utasítania a román csapatnak.

A magyar férficsapat a nőkhöz hasonlóan ugyancsak a horvátokkal, továbbá az olaszokkal és a csehekkel találkozik, ebből a csoportból is csak az első léphet tovább. A magyarok a negyedik kalapból várták a sorsolást, tehát a kiemelés alapján az ő továbbjutásuk számítana a legnagyobb meglepetésnek.

“Mindegyik meccsünket meg tudjuk nyerni, de bármelyiket el is veszíthetjük - mondta Majoros Bence. - Nagyon jó csapatokról beszélünk, de ha kihozzuk magunkból a maximumot, akkor bármelyik ellen lehet esélyünk. A cseheket és az olaszokat is vertük már meg, ami mindenképpen pozitív. "Sokat számít a napi forma, és a mérkőzéseket a tét is befolyásolhatja, amely az ellenfeleket jobban nyomja majd. A papírformát nézve mi vagyunk a leggyengébbek a csoportban, szóval ahogy mondani szokás, az esélytelenek nyugalmával készülünk a meglepetésgyőzelmekre" - fogalmazott a szövetségi kapitány, Muskó Péter.

A vasárnapig tartó kolozsvári csapat Eb-n a csoportok első helyezettjei jutnak a negyeddöntőbe, ahonnan már egyenes kieséses rendszerben zajlanak majd a küzdelmek. A döntőkre a hét utolsó napján kerül sor.

A magyar és a román csapatok mérkőzései:
kedd
férfiak, G csoport: Magyarország-Horvátország 10.00
férfiak, H csoport: Románia-Luxembourg 19:00
szerda:
férfiak, G csoport: Magyarország-Csehország 10.00
nők, B csoport: Románia-Belgium 16:00
nők, E csoport: Magyarország-Horvátország 19.00
férfiak: H csoport: Románia-Finnország 19:00
csütörtök:
férfiak, G csoport: Magyarország-Olaszország 10.00
nők, E csoport: Magyarország-Portugália 16.00
nők, B csoport: Románia-Olaszország 16:00
férfiak: H csoport, Románia-Szlovénia 19:00
péntek: negyeddöntők 10.00
szombat: elődöntők 10.00
vasárnap:
női döntő 13.00
férfi döntő 16.30

Kapcsolódók

Kimaradt?