Szeptemberben a magyar lányoknak is szurkolhatunk a kolozsvári asztalitenisz csapat Európa-bajnokságon

A tornára a Szamos-parti BT Arénában kerül sor | Fotó: M. Á. Zs.A koronavírus-helyzet miatt a magyar női asztalitenisz-válogatott játék nélkül kijutott a szeptemberi, Kolozsváron sorra kerülő csapat Európa-bajnokságra.

A magyar szövetség szerdai közleménye emlékeztetett arra, hogy a 24-24 együttest felvonultató Eb selejtezője tavaly ősszel kezdődött volna el, de a pandémia keresztülhúzta a számításokat. A csapatok három divízióban (A, B és C) küzdöttek volna meg a kolozsvári tornán való részvételért. A selejtezők rajtját először idén januárra halasztották, de mivel azóta sem javult érdemben a járványhelyzet, az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU) végrehajtó bizottsága alapjaiban változtatta meg a kvalifikáció lebonyolítását.

Az A csoportos selejtezőket törölték, a B és C csoportos selejtezőket pedig elhalasztották, ezekre áprilisban vagy májusban kerülhet sor. Az A csoportos csapatok közül a 12-12 legjobb - a 2019-es csapat Európa-bajnokság végeredménye alapján - automatikusan kijutott a kolozsvári Eb-re, és köztük ott van a magyar női válogatott is, köszönhetően a nantes-i kontinensviadalon elért harmadik helyezésének. 

A maradék 6-6 A csoportos csapat a selejtező második szakaszában kapcsolódik majd be a küzdelmekbe, remélhetőleg a B csoportos magyar férfi válogatott társaságában, amelynek az első szakaszban a finnek és a skótok lesznek az ellenfelei - ha a járványhelyzet megengedi. A selejtező második szakaszát a tokiói olimpia után, augusztusban vagy szeptemberben rendeznék meg.

Az Európa-bajnokságra már kijutott csapatok:
férfiak: Románia (rendező), Németország (címvédő), Portugália, Svédország, Franciaország, Ausztria, Anglia, Szlovénia, Lengyelország, Horvátország, Oroszország, Fehéroroszország, Dánia, Spanyolország
nők: Románia (rendező és címvédő), Portugália, Lengyelország, MAGYARORSZÁG, Németország, Ukrajna, Franciaország, Hollandia, Ausztria, Oroszország, Svédország, Luxemburg, Csehország

Kapcsolódók

Kimaradt?