A világbajnoki döntő kapujába jutott a magyar női vízilabda-válogatott

A házigazda magyar női vízilabda-válogatott 7–6-ra legyőzte az ausztrál csapatot a kedd esti negyeddöntőben, és a csütörtöki elődöntőben a hollandokkal találkozik a vizes világbajnokságon.

Az egyformán a szűk világelitbe tartozó együttesek összecsapásának azzal a háttérrel vághattak neki a felek, hogy a legutóbbi két tétmérkőzést az ausztrálok nyerték. A távoli kontinens képviselői mellett szólt, hogy – miként Bíró Attila szövetségi kapitány fogalmazott: – „brutálisan erősek”. A találkozó tétje magáért beszélt: a győztes a legjobb négy közé jut, a vesztes viszont legjobb esetben is csak vb-ötödik lehet.

Vályi Vanda hozta el a labdát a ráúszásnál négyezer néző üdvrivalgása közepette, a vezetést azonban nem a 2020-ban Európa-bajnoki harmadik, a múlt nyáron Tokióban olimpiai bronzérmes magyar csapat, hanem a tavalyi ötkarikás játékokon ötödik ausztrálok szerezték meg. Keszthelyi Rita egyenlített, Gurisatti Grétának köszönhetően pedig már a hazaiaknál volt az előny (2–1). Csakhogy a nyitó negyed végére fordított a rivális (2–3).Kemény csata volt: az ausztrál Amy Ridge és az új-zélandi születésű, de magyar színekben játszó Parkes Rebecca párharca a labdáért | Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A második negyed hosszú perceken át a fel-leúszásokról szólt, mert mindkét oldalon elrontották a támadásokat, mígnem végre Keszthelyinek sikerült az egyenlítés (3–3). A nagyszünet után folytatódott a hibákkal tarkított mezőnyjáték, kölcsönösen pontatlanok voltak a csapatok, vagy a kapusok voltak jókor jó helyen. Érzékelhető volt az idegesség itt is, ott is, és már csaknem három perc lepergett a harmadik negyedből is, amikor Vályi a jobb alsó sarokba zúdította a labdát (4–3). Kőkemény csata zajlott a vízben, olykor kíméletlen párharc folyt minden labdáért. Harminchat másodperc volt vissza a negyedből, amikor Rybanska Natasa közelről a hálóba húzta az ötödik magyar gólt (5–3).

A záró játékrészben büntetőből szépítettek az ausztrálok, Rybanska azonban, miután remekül blokkolt, az ellenakció végén a jobb felső sarokba zúdított (6–4). Kettős emberelőnyből 6-5-re alakította az állást a rivális. Hetvenöt másodperc volt vissza, amikor Keszthelyi a jobb alsóba lőtt, harmadik találata pedig 7–5-ös magyar vezetést, egyszersmind – bár egy ausztrál gól még esett – hazai győzelmet eredményezett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Sikerével Magyarország válogatottja jutott a legjobb négy közé, és játszhat a döntőért csütörtökön a hollandokkal, míg Ausztrália együttese az 5–8. helyért folytathatja.

2022-es vizes vb, női vízilabdatorna, negyeddöntő:
Magyarország–Ausztrália 7–6 (2–3, 1–0, 2–0, 2–3)
Hollandia–Görögország 12–7 (3–1, 3–2, 3–3, 3–1)
Egyesült Államok–Spanyolország 13–8 (3–3, 3–2, 5–3, 2–0)
Olaszország–Franciaország 17–7 (3–2, 4–1, 6–1, 4–3)
A csütörtöki program, elődöntő:
Egyesült Államok–Olaszország, 17.00
Magyarország–Hollandia, 22.00
az 5–8. helyért:
Franciaország–Spanyolország
Ausztrália–Görögország
Alsóház, a 11. helyért:
Kazahsztán–Argentína
a 9. helyért:
Kanada–Új-Zéland

Kapcsolódók

Kimaradt?