A sokszoros válogatott Ionel Ganea szerint azért tették lapátra a fiát Újpesten, mert román

Az ifjabbik Ganea nem sokat örökölt apja tehetségéből, elvétve szerzett csak gólt szerzett felnőtt pályafutása során.

Közös megegyezéssel felbontotta a napokban George Ganea szerződését az Újpest FC. A játékos 2023 nyarán szerződött a lila-fehérekhez, és az azóta eltelt mintegy két és fél évben egyetlen gólt sem szerzett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a román csatár 2024 tavaszán súlyos térdsérülést szenvedett, ami miatt csaknem egy évet kellett kihagynia. George Ganea 37 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken az összecsapásokon négy gólpasszt osztott ki.George Ganea | Fotó: Facebook/Újpest FC

Nem a teljesítménye, hanem a nemzetisége miatt bontott szerződést az Újpest román támadójával, George Ganeával – állítja a 26 éves játékos édesapja, a 45-szörös román válogatott Ionel Ganea. 

Hála istennek, hogy George egészséges, de a klubnál gondok vannak, kicserélődött a vezetőség, nincs egy stabil edző és nem igazán szeretik, mert román” – nyilatkozta a ProSportnak Ionel Ganea.

A pályafutása során a Stuttgartban és az angol Wolverhamptonban is futballozó egykori csatár nagyvonalúan elsiklik fia krónikus gólképtelensége fölött. Mielőtt az NB 1-be igazolt volna, George Ganea a CFR, a Farul, a FC Arges és a FCU Craiova színeiben 126 román élvonalbeli mérkőzésen 16 gólt lőtt. Ez azt jelenti, hogy csatár létére átlagban nyolc mérkőzésenként egyszer vette be az ellenfél kapuját, ami fölöttébb gyengécske teljesítmény.  

Ionel Ganea egyébként a román futball egyik botrányhőse (2007-ben azóta is rekordnak számító 22 mérkőzésre szóló eltiltást kapott a játékvezető-asszisztens fojtogatásáért), aki egyébként nem elsősorban George Ganea miatt nyilatkozott a ProSportnak, írja a Nemzeti Sport.

Ionel Ganea az autóbalesetben elhunyt fiatalabbik fia emlékére szervezett fogarasi teremtorna kapcsán beszélt a bukaresti sportoldalnak, amely azonban George Ganea újpesti távozására építette a cikkét, miután az Újpest péntek délután bejelentette, hogy a román támadó közös megegyezéssel szerződést bontott és távozik a klubtól. 

George Ganea egyébként szépen búcsúzott az Újpesttől. A vasárnapi, Kazincbarcika elleni meccsen csereként állt be, s az ő szöglete után szerezte Joao Nunes a fővárosi csapat mindent eldöntő gólját.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_PHgZWe9E_300x250.1a.jpg
banner_oBiuco14_970x250.1.jpg
banner_aMiI3tVq_728x90.5b.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?