Veres: életem álma teljesült azzal, hogy a CFR-ben játszhatok

A maszol.ro-nak adta élete első interjúját az a Veres Szilárd, aki 2004-ben kilenc éves korában kezdett el focizni a Kolozsvári CFR 1907 kölyökcsapatánál és aki pénteken, alig 17 évesen aláírta élete első profi szerződését kedvenc csapatával.szilip

- Te vagy a CFR első, ízig-vérig kolozsvári saját nevelésű játékosa, aki a Fellegváron tanult meg focizni. Most óriási lehetőséget kaptál azzal, hogy alig 17 évesen felkerültél a felnőtt csapathoz. Mi történt, minek köszönhető ez a nagy lépés?

Mivel sok középpályás sérült vagy piros lap miatt nem játszhat, a következő meccseken szükségük volt egy középpályásra. Nagyon jó idényem volt, sokat fejlődtem és szerintem emiatt választottak engem.

- Mész Iaşiba a CFR következő Liga 1-es mérkőzésére?

Nem, sajnos most nem kerültem be a keretbe, de ez csak motivál és remélem, hogy a következő időszakban bebizonyíthatom az edzőnek, hogy ott a helyem.

- Beszéltél Paulo Sergio vezetőedzővel, mit vár tőled?

Még nem beszéltünk, de remélem majd a jövő héten többet megtudok.

- Edzettél már a nagycsapattal?

Igen, ezen a héten velük edztem.

- Mik az erősségeid? Hol tudná legjobban hasznodat venni a csapat?

Elsősorban a támadásban tudok hasznára válni a csapatnak, de védekező középpályásként is helytállok. Szerintem az erősségeim közé tartozik az, hogy technikás vagyok, jól lövök kapura és jól látom a játékok. Középen bárhol tudok játszani, különböző edzők különböző pozíciókon játszattak, viszont a legjobban irányítóként érzem magam.

- Hány évre írtál alá?

A szerződést tavaly szeptemberben írtam alá és 2015-ig, az ifikorom befejezéséig érvényes.

- Kik a riválisaid a keretből? A kezdők közül kinek a posztján tudnál játszani?

veresEgyelőre minden edzésen be akarom bizonyítani az edzőnek, hogy jó döntés volt engem behívni a keretbe és remélem, hogy idővel majd lehetőséget kapok majd arra is, hogy Liga1-es meccsen is bebizonyítsam, mit tudok.

- Rég nem volt kolozsvári magyar a csapatban. Mi a véleményed arról, hogy te lehetnél a CFR Xavija, Iniestája, vagyis a helyi fiú, aki bekerül a nagycsapatba úgy, hogy az ifiknél kezdte.

Hát nagyon sokat kell még dolgoznom ehhez. Már egy álmom vált valóra azzal is, hogy a kedvenc csapatomban játszhatok és nap, mint nap edzhetek olyan focistákkal, mint Cadú és Szuper Mario Felgueiras.

- Hova jársz suliba?

A Brassai Sámuel Elméleti Líceumban tanulok.

- Vannak-e focisták a családodban?

Nincs egy focista se a családomban.

- Melyik a kedvenc csapatod?

A CFR, de szeretem a Liverpoolt is.

Kimaradt?