Madrid Open: döntőbe jutott a Babos-Mladenovic páros

A harmadik helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic páros pénteken döntőbe jutott a madridi salakpályás tenisztorna női versenyében.

A magyar, francia duó a legjobb négy között döntő rövidítésben győzte le a másodikként rangsorolt Andrea Sestini Hlavackova, Barbora Strycova cseh kettőst.

Babosék simán nyerték az első játszmát, a másodikban viszont a rivális hengerelt. A döntő rövidítésben a magyar, francia kettős 6-1-re elhúzott, ám a csehek egyenlítettek. Innen Babosék sorozatban három pontot szereztek, és végül a harmadik meccslabdájukat értékesítették.

Babosék a szombati fináléban az első helyen kiemelt Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina orosz párossal mérkőznek. Tőlük a 2015-ös wimbledoni elődöntőben, valamint idén március 15-én az Indian Wells-i elődöntőben kikaptak, idén január 26-án az ausztrál nyílt bajnokság döntőjében viszont a magyar, francia kettős nyert.

A magyar játékos honlapján elmondta, hogy a pénteki meccsen a cseh páros egyre jobban játszott, ők pedig elveszítették a játékuk intenzitását, de örül annak, hogy a döntő rövidítésben hatékonyak voltak. „Fontosak ezek a győzelmek, a tegnapi is, hiszen megmutattuk az ellenfelünknek, tudunk ellenük is győzni" - fogalmazott Babos. Kiemelte azt is, hogy a szombati fináléban az egyik legnagyobb ellenfelük, Makarova és Vesznyina áll majd a háló túloldalán. Babos jelezte: megkapta a hírt, hogy a jövő heti római tornán főtáblára került. 

Kapcsolódók

Kimaradt?