Férfi kosár: Kolozsvár és Nagyszeben már elődöntős

Elsőként a Nagyszebeni CSU, majd pár órával később a Kolozsvári U-BT is kvalifikálta magát a férfi kosárlabda rájátszásának elődöntőjébe.

Az alapszakasz első két helyén végző erdélyi riválisok számára nem okozott gondot a negeyddöntőbeli ellenfél két vállra fektetése: a Nagyszebeni CSU a hazai két sima győzelem után Craiován is nyerni tudott a helyi CSU ellen, a Kolozsvári U-BT pedig ugyanezen forgatókönyv szerint járt el a Galaci Phoenix otthonában. 

Mindkét összecsapás sokkal szorosabban alakult a korábbi kettőhöz képest, a gyengébben jegyzett hazai csapatok az utolsó szalmaszálba kapaszkodva mindent megtettek a győzelem érdekében.

A másik két negyeddöntő még nem dőlt el.

A BCMU Arges Pitesti alakulata meg tudta lepni a sokkal esélyesebbnek tartott Nagyváradi CSM-t a párharc első mérkőzésén és ezzel elvette a Kőrös-partiak pályaelőnyét. A második, ugyancsak Nagyváradon játszott találkozó a hazaiak fölényes győzelmét hozta, így ez a párharc jelenleg 1-1-es állásról folytatódik Pitestien.

Ugyancsak 1-1-es állásnál költözik Temesvárra a Steaua Eximbank–Temesvári BC párharc, itt a vendégek a második összecsapáson voltak jobbak. 

Férfi kosárlabda, play-off
CSU Craiova–Nagyszebeni CSU 84-85, a párharcot a Nagyszebeni CSU nyerte 3-0-ra
Galaci Phoenix–Kolozsvári U-BT 67-71, a párharcot az U-BT nyerte 3-0-ra
Nagyváradi CSM–BCMU Arges Pitesti 88-58, a párharc állása 1-1
Steaua Eximbank– Temesvári BC 69-74, a párharc állása 1-1

 

Kapcsolódók

Kimaradt?