Ausztrál Nagydíj: Vettel nyerte az idénynyitót, Hamilton második

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a szezonnyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat vasárnap Melbourne-ben, megelőzve a címvédő és szintén négyszeres vb-győztes Lewis Hamiltont, a Mercedes brit versenyzőjét.

A 30 éves Vettelnek ez volt pályafutása 48. futamgyőzelme és 100. dobogós helyezése, Ausztráliában 2011 és 2017 után harmadszor diadalmaskodott. A harmadik helyen Vettel csapattársa, a finn Kimi Räikkönen ért célba.


 
A rajtnál Hamilton megtartotta a vezető pozíciót, az első kanyaron pedig baleset nélkül jutott át a mezőny. Hamilton mögé Räikkönen és Vettel sorolt be a második-harmadik helyen, a negyedik pozíciót pedig Kevin Magnussen (Haas) vette át Max Verstappentől (Red Bull).

Az élmezőnyben nagy változás nem történt a futam első harmadában, a kerékcserék sorát pedig Räikkönen kezdte meg a 19. körben. Az első helyen száguldó Hamilton egy körrel később, Vettel viszont csak a 26. körben állt ki friss abroncsokért. Közben két kör alatt a Haas istálló mindkét autója műszaki hiba miatt feladta a versenyt, a francia Romain Grosjean viszont annyira rossz helyen állt félre, hogy emiatt a versenybíróságnak be kellett küldenie a pályára a biztonsági autót.

Ezeket a perceket használta ki Vettel és a Ferrari, és a kiválóan időzített kerékcsere eredményeként a német pilóta átvette a vezetést.
A Safety Car a 31. körben engedte útjára a mezőnyt, és a futamgyőzelemért küzdő Vettel, Hamilton páros néhány kör alatt le is szakította az üldözőket, a harmadik Räikkönennek pedig a hazai közönsége előtt a dobogóért küzdő Ricciardóval kellett megküzdenie.

Tíz körrel a leintés előtt Hamiltonnak két másodperc körüli hátránya volt Vettellel szemben, és bár az utolsó öt kör kezdetére a brit ebből egy másodpercet lefaragott, nem tudott győzni. Az ausztrálok által buzdított hazai kedvenc, Ricciardo végül negyedik lett, míg a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso ötödikként zárt a McLarennel, amellyel az elmúlt években még a pontszerzés is csak ritkán sikerült neki.

A vb két hét múlva Bahreinben folytatódik.

Kapcsolódók

Kimaradt?