Hamilton indulhat az első rajtkockából az Ausztrál Nagydíjon

A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es szezonnyitó, az Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 31 éves versenyző pályafutása 62. pole pozícióját szerezte meg a melbourne-i Albert Parkban, ahol hatodszor, sorozatban pedig negyedszer bizonyult legyőzhetetlennek az időmérőn. A második rajtkockából a harmadik szabadedzésen leggyorsabb, négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája startolhat majd, míg a harmadik helyről Valtteri Bottas, Hamilton finn csapattársa kezdheti meg a versenyt.

A szabálymódosításoknak köszönhetően a 2017-es autók valóban sokkal gyorsabbak, mint a tavalyiak, Hamilton legjobb köre 1,7 másodperccel volt gyorsabb, mint az egy évvel ezelőtti pole pozíciót érő köre.

A hazai közönség előtt szereplő Daniel Ricciardo (Red Bull) az időmérő harmadik szakaszában megcsúszott, a gumifalba csapódott, ezért nem tudott mért kört teljesíteni, és a 10. helyről rajtolhat vasárnap.

Érdekesség, hogy közvetlenül az időmérő után mind Hamilton, mind pedig Vettel tüzetesen szemügyre vette a közvetlen riválisok versenyautóit. A Ferrari német pilótája hosszabb ideig nézegette, sőt meg is tapogatta a Red Bullokat és a Mercedeseket.

Az 58 körös Ausztrál Nagydíj romániai idő szerint vasárnap reggel 9 órakor kezdődik.

Kimaradt?