Román Kupa : könnyedén vette az első akadályt a Sepsi SIC

A kétszeres kupagyőztes sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat csütörtök este, hazai pályán a Sepsi Arénában lépett pályára a Kolozsvári U ellen a Román Kupa nyolcas döntőjében, és 52-78 arányban győzött a vendégcsapat ellen. A mérkőzés minden negyedében magabiztos játékot mutatott a zöld-fehér csapat.

A szurkolók is kitettek magukért, hiszen a Székely Légió felhívására zöld-fehérbe öltözött a Sepsi Aréna, és fergeteges hangulatban biztatták kedvenceiket, lelkesen lobogtatták a székekre kihelyezett zöld és fehér zászlócskákat. A sepsiszentgyörgyiek vendégszeretetét mutatva „Isten hozott, kincses Kolozsvár” felirattal üdvözölték a vendégcsapatot.

A szentgyörgyiek és a kolozsváriak legutóbb a február 3-án, a bajnokság alapszakaszának utolsó, 18. fordulójában találkoztak, akkor utóbbiak 77–68-ra győztek, megtörve a zöld-fehérek veretlenségi sorozatát. A csütörtöki nyolcas döntő negyeddöntő mérkőzésén Tyaunna Marshall a Sepsi-SIC vezére volt, többek között neki köszönhetően az első negyedben csapata tíz perc elteltével tizenegy pontos előnyt épített ki (24–13). A Zoran Mikes irányította kosárlabdázók a folytatásban sem lassítottak, a festékben egyértelműen jobbak voltak Andreea Huțanu és Nathalie Fontaine játékának következtében, így a pontosabban játszó szentgyörgyiek tovább növelték fölényüket az ezúttal tehetetlen Szamos-partiakkal szemben (41–25).

Szünet után is a zöld-fehérek akarata érvényesült, akik hatékony védekezésükkel komoly fejtörést okoztak a kolozsváriaknak, hiszen a harmadik negyedben mindössze 11 pontot kaptak. A Dragan Petricevic edzette csapat eladott labdáit kihasználva, a szentgyörgyiek ellentámadásokból könnyed kosarakat szereztek, így 27 pontos előnnyel vághattak neki az utolsó játékrésznek (63–36). A Sepsi-SIC négy perccel a mérkőzés vége előtt már 32 egységgel is vezetett, viszont a fekete-fehér mezeseknek a hajrában sikerült néhány pontot faragniuk hátrányukból (78–52). A mérkőzés legjobbja Tyaunna Marshall volt, aki 22 ponttal vette ki részét a győzelemből, de figyelemre méltó Nathalie Fontaine 17 pontja is.

„Boldog vagyok, hogy bejutottunk az elődöntőbe. Veszítettünk Kolozsvár ellen a legutóbbi bajnoki mérkőzésen, így nagyon motiváltan léptünk pályára a válogatott szünetet követő első meccsen. Energikusan léptünk pályára, és szeretnénk, ha ez az egész tornán érvényes lenne a játékunkra. Az első félidőben Kolozsvár Vorpahl nélkül maradt, de úgy gondolom, hogy előtte és utána is kézben tartottuk a mérkőzést. Megmutattuk, amit akartunk egy hatalmas energiával. A játékosok tekintélyt érdemelnek azért, ahogy játszottak. Örülök, hogy továbbjutottunk, és készen fogunk állni szombatra. Temesvár jó játékot mutatott Brassó ellen. Ők más stílusú kosárlabdát játszanak, mint mi. Mi agresszívebbek vagyunk. Az első negyeddöntőn lassabb tempóban játszottak, de mi másképp játszunk, és remélem, hogy szombaton a mi stílusunk kerül ki győztesen” – mondta a mérkőzés után Zoran Mikes vezetőedző.

A mérkőzést egy lánykérés is színesítette, ugyanis két negyed közti szünetben egy szurkoló a Sepsi SIC kabalafigurájának, Elek a kakasnak öltözve kérte meg választottja kezét, amit a közönség vastapssal díjazott.

A negyeddöntő első összecsapásán meglepetés eredmény született, hiszen a Temesvári MSC 71–62 arányban győzött a Brassói Olimpia ellen. A négynapos Román Kupa nyolcasdöntő sorozata pénteken 17.15-tól az Aradi ICIM–Alexandria összecsapással, majd 20 órától a Szatmárnémeti VSK–Gyulafehérvár közti mérkőzéssel folytatódik. Az elődöntőbe jutott Sepsi SIC szombaton 17.15-től a Temesvárral küzd meg a döntőbe jutásért. 

Kapcsolódók

Kimaradt?