Pjongcsang 2018: ötödik aranyát nyerte meg Ireen Wüst

Pályafutása ötödik olimpiai aranyérmét nyerte Ireen Wüst holland gyorskorcsolyázó: a 31 éves klasszis a phjongcshangi játékok hétfői versenynapján 1500 méteren diadalmaskodott.

Tizedik olimpiai érmével a német Claudia Pechsteint megelőzve ő lett minden idők legeredményesebb gyorskorcsolyázója a nők között.

Wüst ebben a számban 2006-ban Torinóban harmadik volt, négy évvel később Vancouverben viszont már győzött, Szocsiban azonban nem tudta megvédeni címét és a második lett. A holland versenyző már a második érmét szerezte a Koreai Köztársaságban: szombaton 3000 méteren címvédőként lett ezüstérmes.

Mögötte a japán Takagi Miho végzett a második helyen, míg a harmadik az ugyancsak holland Marrit Leenstra lett.

A németek vezetik az éremtáblázatot

Továbbra is Németország áll az éremtáblázat élén a phjongcshangi téli olimpia harmadik hivatalos versenynapja után. A németek hétfőn egy arany- egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek, így már négy első, egy második és két harmadik helyezésük van.

A phjongcshangi téli olimpia éremtáblázata a hétfői versenynap után:    

                             ARANY        EZÜST        BRONZ
Németország         4           1           2
Hollandia               3           2           2
Norvégia                2           4           3
Kanada                  2           4           1
Egyesült Államok   2           1           1
Franciaország        2           -           1
Svédország           1           1           -
Ausztria                 1           -           -
Koreai Köztársaság      1           -           -
Japán                   -           1           2
Csehország           -           1           1
OAR                      -           1           1
Ausztrália              -           1           -
Szlovákia              -           1           -
Finnország            -           -           2
Kazahsztán           -           -           1
Olaszország          -           -           1

Oroszországból „Olimpiai Sportoló Oroszországból” (OAR) megnevezéssel vehetnek részt a játékokon sportolók, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság államilag támogatott, rendszerszintű doppingolás miatt december elején felfüggesztette az Orosz Olimpiai Bizottságot.

Kapcsolódók

Kimaradt?