Vb-pótselejtező: Eriksen mesterhármasával ütötte ki Dánia az íreket
Utolsóként a dán válogatott jutott ki Európából a jövő évi, oroszországi labdarúgó-világbajnokságra, miután a koppenhágai 0-0-s döntetlen után a keddi visszavágón négy góllal verték az íreket.
A találkozó 6. percében a hazaiak szereztek vezetést Shane Duffy jóvoltából, aki fejjel volt eredményes, megelőzve a kapujából rosszul kimozduló Kasper Schmeichelt. Ezt követően nagy volt a dánok labdabirtoklási fölénye, de az írek is vezettek ígéretes ellentámadásokat. A vendégek a 28. percben egyenlítettek, egy szögletet követően Andreas Christensen pöckölt a kapu felé, a labda pedig egy védő segítségével került a gólvonalon túlra. Két perccel később pedig már a dánok vezettek, egy labdaszerzés utáni gyors és pontos támadást Christian Eriksen zárt le szép tekeréssel.
A második játékrészben az írek nagy erőket mozgósítottak azért, hogy javítsanak helyzetükön, de a dánok jól kontráztak és Christian Eriksen még kétszer határozott volt a befejezésnél, majd Nicklas Bendtner állította be a végeredményt büntetőből.
Európai pótselejtezők:
- Írország-Dánia 1-5 (1-2), továbbjutott: Dánia 5-1-es összesítéssel
- Görögország-Horvátország 0-0 Tj.: Horvátország 4-1-es összesítéssel
- Svájc – Észak-Írország 0-0 Tj.: Svájc 1-0-s összesítéssel
- Olaszország-Svédország 0-0 Tj.: Svédország 1-0-s összesítéssel
Afrika (5 helye van a kontinensnek): Egyiptom, Nigéria, Szenegál, Marokkó, Tunézia
Ázsia (4): Irán, Japán, Koreai Köztársaság, Szaúd-Arábia.
Dél-Amerika (4): Brazília, Uruguay, Argentína, Kolumbia.
Európa (13+1): Oroszország (házigazda), Belgium, Németország, Anglia, Spanyolország, Lengyelország, Szerbia, Izland, Franciaország, Portugália, Svájc, Horvátország, Svédország, Dánia.
Észak- és Közép-Amerika (3): Mexikó, Costa Rica, Panama.
Interkontinentális pótselejtező (2): -.