Kolozsvári kosár Eb: a zászlóégetés után zászlóerdő ünnepelte a magyar győzelmet

A spanyol-horvát mérkőzés után a Kolozsvári multifunkcionális csarnok előtt bebocsátásra váró magyar és román szurkolókat nem tudták megfelelőképpen különválasztani a csendőrök: a román ultrák megkaparintottak egy magyar zászlót, amelyet meggyújtottak. A meccset a magyarok nyerték, akik ezzel bebiztosították továbbjutásukat az isztambuli egyenes kieséses szakaszba.

Az indicensre annak ellenére kerülhetett sor, hogy a csendőrség hetek óta készül a Eb. legmagasabb rizikófaktorú összecsapására. A 10 ezer férőhelyesre bővített létesítményben valószínűleg fele-fele arányban lesznek a magyar és a román szurkolók.

További olajat öntött a tűzre, hogy az a két nappal felröppent hír, hogy a magyar erőfölényt ellensúlyozandó a román szakszövetség a Nagyszebenről és Nagyváradról buszoztat szurkolókat Kolozsvárra. Mint korábban írtuk, a nagyszebeniek több alkalommal is kiviselték magukat, magyarellenes molinót feszítettek ki Marosvásárhelyen, saját csarnokukban pedig kikezdték azt a Török Rollandot, aki a román válogatottat is erősíti ezen az Eb-n.

A sportszerűtlen viselkedés a csarnokban is folytatódott, mindkét kemény mag csendben ugyan, de háttal a küzdőtérnek hallgatta meg a másik himnuszát.

A mérkőzés előtti feszültség is rányomta a bélyegét Kolozsváron megrendezett Románia-Magyarország kosárlabda Európa-bajnokság első perceire. A trikolórok jobban kezdték az összecsapást, Moldoveanu és Mandache tripláival és Paliciuc kétpontosával 8-4-es vezetést szereztek.

Két perccel az első negyed vége előtt, a román válogatott 14-7-re vezetett.  A magyar válogatottnak nagyon hiányoztak ebben a játékrészben a csehek ellen remek játéknapot kifogó Hanga kosarai, aki első pontjait két büntető értékesítésével szerezte.

Amúgy a mérkőzés közben is folytatódtak a magyarellenes megnyilvánulások.

Fél perccel a negyed vége előtt Vojvoda triplájával 14-14-re módosult az eredmény és Marcel Tenter időt kért. A vezetést Török Rolland büntetőjével visszavette a román válogatott, de a csattanó Hangáé volt, aki egy kiszorított helyzetből elereszett tempóval megszerezte első akciókosarát és a magyar csapatnak a vezetést - először a mérkőzés során. (14-15)

Ezután a magyar csapat 8-1-es runja következett, amit Kuti Nándor betörése szakított meg. A válasz Keller Ákos zsákolásának formájában érkezett.

Közben megjelentek a kakasüllőn a nagyszebeni szurkolók is, akiket külön erre a mérkőzésre buszoztattak a kincses városba.

A román válogatott legjobbja ebben a játékrészben a kiválóan irányító Kuti Nándor volt, aki 20 évét meghazudtoló magabiztossággal osztogatta az asszisztokat és bátran tört be. 

Két perccel a nagyszünet előtt Hanga Ádám triplájával 38-29-re módosult az eredmény, ez volt a magyar válogatott legnagyobb előnye a meccs során.

A szünetre 38-32-es magyar vezetésnél mentek a felek, a vendégek legeredményesebbjei Hanga (12) és Vojvoda (10) voltak, míg a románoknál Mandache neve mellett állt a legtöbb pont (8). 

A maásodik félidőt is jobban kezdték a hazaiak, Baciunak megadatott a lehetőség, hogy egy pontra zárkóztassa fel csapatát, de aztán Hanga 4 pontja miatt Tenternek időt kellett kérnie. (36-42)

A Barcelona sztárja ott folytatta a time-out után, ahol előtte abbahagyta, és egy kis, Vojvodától kapott segítséggel először nőtt tíz pontosra a két csapat közötti különbség. (36-46)

A román esélyeket növelte, hogy a magyar válogatottnak nagyon hamar faultproblémái adódtak. Négy perccel a negyed vége előtt 4 pontra zárkóztak fel a románok (44-48), és a csarnok román fele Romania, Romania-rigmussal hálálta meg a teljesítményt.

Hanga csak egyet dobott be büntetőiből, majd Mandache triplája mellé egy büntetőt is kapott. Parázs hangulat lett, 48-49.

Hanga egy triplájával 4, majd Perl Zoltán tempójával 6 pontra a különbség. 

A negyed utolsó pontjai Vojvoda nevéhez fűződnek, aki a dudaszóra eleresztett triplával növelte 8 pontra a különbséget. (52-60)

Allen Rosco triplájával már 12 pont közte (53-65), majd a magyarok kétszer egymás után is a legrosszabbul büntetőző románt, Popa-Calotát küldték a vonalhoz.

Öt perccel a vége előtt zavaros jétékot láthattunk, a kosárcsendet előbb Vojvoda, majd a másik oldalon Baciu törte meg. (58-67)

Az eredményjelzőre pillantva azt láthattuk, hogy magyar oldalon Vojvoda (24) és Hanga (20), a románoknál pedig Mandache (23) és Baciu (12) volt a legeredményesebb. A trikolóroknál látványosan hiányoznak Moldoveanu pontjai, a legjobban jegyzett hazai játékos 2 perccel a vége előtt csak 5 pontot szerzett. (65-74)

A végére maradt még egy kis izgalom, ugyanis a románoknak volt még egy utolsó fellángolásuk az utolsó percben (71-75). Sztojan Ivkovic időt kért, Mandache faultolta Hangát, aki biztos kézzel értékesítette a büntetőket. (71-77)

A 80-71-es magyar győzelmet méltóképpen meg is ünnepelte a magyar tábor.

A székely himnusz is felcsendült.

​Majd amikor már csak ők maradtak a teremben, akkor visszahívták a játékosokat egy kis "intimebb" ráadás-ünneplésre.

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?