BL-selejtező: idegenben szerepelnek a román csapatok

A bajnok FC Viitorul Cipruson, míg a FCSB Csehországban verekedheti be magát a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörébe. Szerdán tizenhárom párharc visszavágóját rendezik meg Európa-szerte.

A múlt héten a Viitorul 1–0-ra legyőzte hazai pályán az APOEL-t, így Gheorghe Hagi csapata jó esélyekkel várja a nicosiai mérkőzést. A ciprusiak időközben edzőt cseréltek, a holland Mario Been állásába került a romániai kudarc. A régi-új edző, Giorgosz Donisz a 2013/2014-es idényben a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezette az APOEL-t.

A Steaua csapatának a továbbjutáshoz – előreláthatólag – győznie kell a Viktoria Plzen pályáján, ugyanis egy kevés gólos döntetlennel (0–0, vagy 1–1) a csehek mennének tovább. Bukarestben 2–2 lett a végeredmény, ami az idegenbeli gólok miatt a Plzennek kedvez.

A BL harmadik selejtezőkörének vesztesei átkerülnek az Európa Liga selejtezőjébe, a győzteseknek pedig egy újabb párharcot kell lejátszaniuk a főtáblára kerülésért. Azok a csapatok, amelyek a Bajnokok Ligája-selejtező utolsó (playoff-) körében elbuknak, az Európa Liga csoportkörében vigasztalódhatnak.

Kedden az azeri bajnok Qarabağ FK tudta le elsőként a harmadik selejtezőkört, a kaukázusi együttes 2–1-es összesített eredménnyel búcsúztatta a moldáv FC Sheriff Tiraszpolt.

UEFA Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör

A szerdai visszavágók programja
(zárójelben a párharcok állása)

20.00 CSKSZ Moszkva–AEK Athén (2–0)
20.00 APOEL–FC Viitorul (0–1) – TVR 2
20.00 BATE Boriszov–Slavia Praha (0–1)
20.45 İstanbul Başakşehir–Club Brugge (3–3)
21.00 FC Köbenhavn–Vardar Szkopje (0–1)
21.15 Young Boys–Dinamo Kijev (1–3)
21.15 Viktoria Plzen–FCSB (2–2) – TVR 1, TVR HD
21.30 Ludogorec Razgrad–Hapoel Beer-Seva (0–2)
21.30 Hafnarfjordur–NK Maribor (0–1)
21.45 Ajax Amsterdam–OGC Nice (1–1)
21.45 Legia Warszawa–FC Asztana (1–3)
21.45 Olimpiakosz–Partizan Beograd (3–1)
21.45 HNK Rijeka–Red Bull Salzburg (1–1)
21.45 Rosenborg–Celtic (0–0)

Kapcsolódók

Kimaradt?