Tour de France: olasz szakaszgyőzelem, de Froome is örülhet

Fabio Aru nyerte szerdán a Tour de France országúti kerékpáros körverseny ötödik szakaszát, amelyen a címvédő Chris Froome átvette a vezetést összetettben.

A Vittel és a La planche des belles filles közötti 160,5 kilométeres etapon egy nyolctagú szökevénycsoport sokáig a főmezőny előtt haladt, de a viadal idei első hegyi befutójához közeledve elfogyott az előnye.

Az emelkedőn a háromszoros bajnok Froome csapata, a Sky vezette fel nagy tempóban az esélyeseket magában foglaló élbolyt. A 2015-ös Vueltán győztes Aru két és fél kilométerrel a cél előtt remek ütemben váltott még nagyobb tempóra, ezt a többiek nem bírták, így az olasz versenyző életében először nyert szakaszt a Touron. Sikere azt is jelenti, hogy csütörtökön ő viselheti a hegyi pontversenyben élen állónak járó pöttyös trikót.


Másodikként Daniel Martin, harmadikként pedig, 20 másodperc hátránnyal Froome ért célba, utóbbi átvette a sárga trikót az első szakasz óta éllovas csapattársától, az etap végén már segítőként dolgozó Geraint Thomastól.

Az első komoly emelkedőn a kétszeres bajnok Alberto Contador 26, míg Nairo Quintana 34 másodperccel maradt el Arutól.

A La planche des belles filles-en harmadszor volt hegyi befutó, az előző két alkalommal az nyerte (Bradley Wiggins és Vincenzo Nibali) a Tourt, aki itt az élre állt összetettben.

Tour de France, 5. szakasz

(Vittel-La Planche des belles filles, 160,5 km, hegyi befutó)
1. Fabio Aru (olasz, Asztana) 3:44:06 óra
2. Daniel Martin (ír, Quick-Step) 16 másodperc hátrány
3. Chris Froome (brit, Sky) 20 mp h.

Az összetett élcsoportja
1. Froome 18:38:59 óra
2. Geraint Thomas (brit, Sky) 12 mp h.
3. Aru 14 mp h.

A mezőnyre csütörtökön a Vesoul és Troyes közötti 216 kilométeres szakasz vár. A 104. Tour de France-on a július 23-ai, párizsi befutóig 3540 kilométert teljesít a mezőny.

Kapcsolódók

Kimaradt?