Harmadik Eb-aranyát nyerte a spanyol kosárlabda-válogatott

Spanyolország női kosárlabda-válogatottja 1993 és 2013 után ismét megnyerte az Európa-bajnokságot. A vasárnap esti prágai döntőben Lucas Mondelo csapata 16 pontos győzelmet aratott a franciák ellen.

A spanyolok az első három negyed mindegyikében több pontot dobtak riválisuknál, az utolsó játékrészben egyaránt 15 pontot értek el a csapatok. A nemzetközi szövetség honlapjának beszámolója szerint a spanyol válogatott „briliáns védekezésével kontrollálta a döntőt”, a végeredmény egyébként 71:55 lett.

A győztes fél egyik legjobbja a torna legértékesebb játékosának (MVP) is megválasztott Alba Torrens volt, az UMMC Jekatyerinburg kosárlabdázója 18 pontot dobott a döntőben, egyel kevesebbet, mint csapattársa, Sancho Lyttle. A franciák legeredményesebb játékosa, Celine Dumerc 15 ponttal zárta az O2 Arénában rendezett finálét.



A bronzmérkőzésen Belgium és Görögország nemzeti csapata találkozott egymással. A belgák rendkívül meggyőző teljesítménnyel, 78:45 arányban diadalmaskodtak, ezzel a válogatott történetének első dobogós helyezését érték el az 1938 óta rendezett Európa-bajnokság történetében.

A kieséses szakasz első körében az Olaszországgal szemben mindössze egy ponttal alulmaradt magyar válogatott végül a 12. helyen zárta a 16 csapatos Eb-t. A csehországi torna legjobb hat válogatottja részt vehet a jövő évi spanyolországi világbajnokságon.

36. női kosárlabda-Eb, Csehország

Végső sorrend
Európa-bajnok: Spanyolország
Ezüstérmes: Franciaország
Bronzérmes: Belgium
4. Görögország
5. Törökország
6. Lettország
-------------------------------------------------
7. Olaszország
8. Szlovákia
9. Oroszország
10. Ukrajna
11. Szerbia
12. Magyarország
13. Csehország
14. Szlovénia
15. Fehéroroszország
16. Montenegró

A torna legjobb öt játékosa: Evanthia Maltsi (Görögország), Endéné Miyem (Franciaország), Emma Meesseman (Belgium), Alba Torrens (MVP, Spanyolország), Cecilia Zanadalisini (Oroszország).
 

Kapcsolódók

Kimaradt?