Szép volt lányok! – elnöki gratuláció a bronzérmes párbajtőr-válogatottnak

Mihai Covaliu, a Román Olimpiai- és Sportbizottság (COSR) elnöke megdicsérte a női párbajtőr-válogatott tagjait a grúziai Európa-bajnokság elért harmadik helyezésért.

Covaliu szerint Amalia Tătăran (CS Dinamo), Veres Gréta (CSA Steaua), Raluca Sbîrcia (CSU Craiova), illetve Adela Danciu (CSU Craiova) nagyszerűen összpontosított, a lányok egységes csapatot formáltak és elszántan küzdöttek céljukért – mondta az elnök, aki emlékeztetett, hogy a válogatott tagjainak mindent egybevetve nincs nagy tapasztalatuk a világversenyeken.

A 23 éves Adela Danciu és a 22 éves Veres Gréta először vívott felnőtt Európa-bajnokságon. Amalia Tătăran tagja volt a 2013-as Európa-bajnokságon ezüstérmes csapatnak, míg Raluca Sbîrcia a 2013-as budapesti világbajnokságon nyert bronzérmet a csapatverseny során.

Tbilisziben a román párbajtőr-válogatott az első körben Spanyolország, a másodikban Ukrajna sportolóit győzte le. Az elődöntőben Oroszországtól 45:41-re kikaptak a lányok, de a bronzcsatában sikerült felülmúlni az észteket, 45:38 arányban.

Románia a kontinenstorna éremtáblájának nyolcadik helyén zárt (holtversenyben Észtországgal), a másik dobogós helyezést Bianca Pascu érte el, a brassói kardvívó egyéniben lett harmadik. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?