banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Megkezdte a felkészülést a Csíkszeredai Sportklub

A Csíkszeredai Sportklub jégkorongozói hétfőn egy átmogazató edzéssel megkezdték a felkészülést a következő idényre – olvasható a kék-fehérek hivatalos Facebook-oldalán.

Hozó Levente másoedző elmondta, hogy az első héten csak könnyed edzések szerepelnek a programban, a fiúk focival és úszással töltik el az időt, többen pedig a zsögödfürdői gyógyfürdőbe járnak.

„Az első hét erről fog szólni, amit indokol az is, hogy egyelőre még hiányos a keretünk. Többen érettségi, vagy épp egyetemi vizsgák előtt állnak, továbbá vannak, akit meg kellett műteni, vagy épp műtét előtt állnak. A hetet a szokásos orvosi vizsgával zárjuk. A csapatból a hazaiak közül csupán Molnár Zsombor távozott, így a keret egyben maradt – fogalmazott Hozó Levente.

A hét első napján a Brassói Corona is jelentekezett egy bejegyzéssel a közösségi oldalon. A brassói klub közölte, hogy a 2017/18-as idényben is Patrik Polc, Tőke Zoltán, illetve Béres Szilárd lesz a csapat három kapusa. Korábban Brassóba igazolt Csíkszeredából Molnár Zsombor, ugyanakkor a felnőtteknél fog szerepelni az 1999-es születésű Vasile Andrei is, aki a Corona saját nevelésű játékosa.

Kapcsolódók

Kimaradt?