Vay Ádám türelmesen várja, hogy az NHL-be kerüljön

Vay Ádám, a magyar jégkorong-válogatott kapusa elégedett első tengerentúli szezonjával és azt mondta: türelmesen kivárja, amíg az NHL-ben is lehetőséget kap.

A 23 éves játékos a tavalyi A csoportos világbajnokságon szerződött az észak-amerikai profiligában szereplő Minnesota Wild együtteséhez, amely erre a szezonra egyik farmcsapatához, a két ligával lejjebb, az ECHL-ben érdekelt Quad City Mallardshoz küldte.

​Vay az M4 Sport hétfő reggeli műsorában beszélt elsőszezonos tapasztalatairól, megemlítve, hogy az aláírásakor még nem volt tisztában a tengerentúli szokásokkal, s ugyan gondolta, hogy nehéz dolga lesz, de azt nem, hogy ennyire. A fiatal tehetség ennek ellenére elégedett a bemutatkozó idényével, s mint mondta, a klub vezetői is azok, a Wild pedig figyeli a teljesítményét.

Vay 39 meccsen védett, s 20 győzelemmel és 17 vereséggel zárt, 90 százalékos védési hatékonysággal.

Az interjúban a hálóőr megemlítette, hogy hosszú út vezet az NHL-be, ám hiszi, hogy idővel eljut odáig. A Minnesotánál jelenleg öt kapus van előtte a rangsorban és sokat kell dolgoznia ahhoz, hogy eléjük kerüljön. Hozzátette ugyanakkor, hogy tapasztalatai szerint a tengerentúlon számít, ki milyen jégkorongos kultúrából érkezik, s Magyarország még csak most kezd helyet szorítani magának a térképen.

Megjegyezte még, hogy a riválisok sérülései gyorsíthatják ezt a folyamatot, ám rögtön hangsúlyozta, hogy nem kívánja ezt nekik. Vay az ECHL-ről annyit mondott, hogy nehéz összehasonlítani az itteni ligákkal, mert más tempóban és stílusban játszanak ott a csapatok.

Az áprilisi divízió I/A vb-t ECHL-es kötelezettségei miatt kihagyó kapus szeptemberben utazik majd vissza csapatához, de nyáron vár még rá egy edzőtábor.

Kapcsolódók

Kimaradt?