Harmadik madridi döntőjére készülhet Simona Halep

Simona Halep harmadik alkalommal jutott be péntek délután a salakpályás Mutua Madrid Open egyéni döntőjébe. A tavalyi győztes román teniszező a legjobb négy között a Lettországot képviselő Anastasija Sevastovát győzte le 6–2, 6–3 arányban.

A harmadik helyen kiemelt Halep először az ötödik játékban brékelte ellenfelét, majd 4–2-es állásnál újból elvette Sevastova adogatását, s végül kiszerválta az első szettet, amely mindössze 36 percet tartott.

​A második játszmát Sevastova kezdte jobban, elhúzott 3–0-ra, de ausztrál edzője, Daren Cahill tanácsai után Halep összekapta magát és bravúros fordítással megnyerte az elődöntőt.

Simona Halep 2012-ben, valamint 2016-ban is döntőt játszott Madridban, legutóbb a szlovák Dominika Cibulkova ellen nyert a döntőben.

A konstancai teniszező párosban is érdekelt, Irina Beguval a Babos Tímea–Andrea Hlavackova magyar-cseh kettőssel találkoznak pénteken.

Frissítés: Nyertek Babosék, Mladenovic lesz Halep ellenfele

Az Irina Begu–Simona Halep kettős 4:6, 2:6 arányú vereséget szenvedett a Babos Tímea–Andrea Hlavackova kettőstől az 5 439 350 dollár összdíjazású, salakpályás madridi tenisztorna elődöntőjében. A Babos–Hlavackova párosnak 1 óra 6 perc kellett ahhoz, hogy túljusson a román lányokon. A magyar-cseh páros döntőbeli ellenfele a Yung-Jan Chan (Tajvan)–Martina Hingis (Svájc) duó lesz.

A címvédő Simona Halep pénteken bejutott egyéniben a torna döntőjébe, miután 6:2, 6:3 arányú győzelmet aratott a lett Anasztasija Sevastova fölött. A döntőben, amelyre szombaton este román idő szerint 20 órakor kerül sor, Halep ellenfele Kristina Mladenovic lesz, a francia teniszező az orosz Szvetlana Kuznyecovát győzte le 6:4, 7:6 (7:4) arányban.

Kapcsolódók

Kimaradt?