Vízilabda: így készül nagyváradi meccsére a Fradi

Olimpiai, világ- és Európa-bajnok szerb légiósát, Sztefan Mitrovicsot kivéve teljes keretével edzett csütörtökön a Népligetben a Ferencváros férfi vízilabdacsapata, amely jövő szerdán, Nagyváradon játssza a döntő első mérkőzését az Eurokupában.

A zöld-fehérek éppen két évtizede szerepeltek eddig utoljára nemzetközi sorozat fináléjában, jelesül az Eurokupa-előd LEN Kupa döntőjében, s bár az 1997-es magyar-magyar párbajban alulmaradtak a mindkét meccset megnyerő Újpesttel szemben, megint adott az esély a végső diadalra.

​„Nagyon készülünk az Oradea ellen, amely erős csapat, amellett nem tudni, hogy mennyire lejt majd a hazai pálya a döntő első összecsapásán” – nyilatkozta az MTI-nek a médianyilvános csütörtöki gyakorlást követően Varga Zsolt, a játékosként olimpiai bajnoki aranyat nyert ferencvárosi vezetőedző.

„Babonából nem beszélek végkimenetelről, de arra törekszünk, hogy már kinn győzzünk, a visszavágón pedig bebiztosítsuk a kupagyőzelmet, ez a cél, ám a megvalósítás nem lesz egyszerű feladat” – fogalmazott a szakvezető, aki hozzátette: egy döntő, egy nyolcnegyedes párharc mindig nehéz, a hatékony póló mellett a szív, az akarás, az elszántság segíthet.

Varga Zsolt arra is kitért, hogy csapatában a sérült Mitrovicson kívül már a jövő heti, nagyváradi első mérkőzésen vízbe szállhat a szintén szerb Marko Cuk és a vállával bajlódó olimpiai és világbajnok Varga Dániel is. A szerdai romániai meccs magyar idő szerint 18 órára van kiírva, s várhatóan ez lesz a kezdési időpont az április 5-i, népligeti visszavágón is.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?