Dakar-rali: a nézők segítettek a szatmári motorosnak

A francia Michael Metge (Honda) nyerte csütörtökön a 2017-es Dakar-rali tizedik etapját a motorosok mezőnyében. Gyenes Emánuel (KTM) a 16. helyen végzett.

Michael Metge az argentínai Chilecito és San Juan települések közötti 751 kilométeres távolság 449 kilométeres szelektív távját 5 óra 48 perc 50 másodperc alatt teljesítette. Gyenes Emánuel (KTM) a 16. helyen ért célba, 24 perc 27 másodperccel a győztes után. '

„Befejeztem a Chilecito – San Juan közötti 449 kilométeres szelektív távot, amely eddig a legnehezebb volt az idei Dakar-ralin. 45 Celsius-fok van, az út homokban és kövek között vezetett. Egy folyón való áthaladás közben leállt a motorom és jó néhány percet elveszítettem azzal, hogy megpróbáltam újra beindítani. Köszönettel tartozom a nézőknek, akik megtoltak és így ez sikerült. A navigáció az első 100 kilométeren rendkívül nehéz volt. Az ideiglenes eredmény szerint a 16. időm van” – írta Facebook oldalára a szatmárnémeti versenyző.

Összesítésben az brit Sam Sunderland (KTM) vezet az ugyancsak KTM-mel versenyző osztrák Matthias Walkner (30:01) előtt. Miután a husqvarnás Pablo Quintanilla hatalmasat bukott és agyrázkódással kórházba szállították, a pódium harmadik fokára az ugyancsak KTM-es spanyol Gerard Farres Guell (38:43) lépett elő. Gyenes Emánuel összetettben a huszonegyedik, 3:26:05-tel az éllovas után.

Pénteken rendezik a tizenegyedik szakaszt a San Juan és Rio Cuarto települések közötti 754 kilométeres távon, amelyből a motorkerékpárosoknál 288 kilométer a szelektív táv.

Kapcsolódók

Kimaradt?