NHL: lassan halad Jonathan Quick felépülése

A világ egyik legjobb jégkorongkapusának tartott Jonathan Quick februárban vagy márciusban térhet vissza októberi lágyéksérülése után.

Az észak-amerikai profiligában (NHL) 2012-ben és 2014-ben Stanley Kupa-győztes Los Angeles-i játékos október 12-én a San Jose Sharks elleni szezonnyitó első harmadában sérült meg, azóta nem játszhatott.

​Dean Lombardi klubigazgató a liga honlapján elmondta: Quick februárban talán már játszhat, a legrosszabb forgatókönyv, hogy csak márciusban, közvetlenül a rájátszás előtt léphet újra jégre. A 30 éves világsztár nélkül az együttes jelenleg éppen nem áll playoffra jogosító helyen. 

Quick az előző idényben egyéni csúcsot jelentő 40 győzelmet ért el, öt mérkőzésen érintetlen maradt a hálója, átlagban 2,22 gólt kapott és a lövések 91,8 százalékát védte ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?