Európa Liga: tovább remékenykedhet a Steaua és az Astra

Mindkét román csapat életben tartotta továbbjutási esélyeit az Európa Ligában. A Steaua és az Astra is vert helyzetből tudott fordítani a másodszámú európai labdarúgókupa ötödödik fordulójában.

Csütörtök este a Liga 1 éllovasa a török Osmanlisporral mérkőzött meg Bukarestben. A vendégek az első félidő közepétől egészen a 68. percig vezettek, ekkor Momcsilovics egyenlített. A végjátékban Tamaș fejesével nyertek a piros-kékek. A csoportkör utolsó felvonása előtt az L-csoportot az Osmalispor vezeti hét ponttal, a Steaua, az FC Zürich és a Villarreal CF egyaránt hat ponttal áll. December 8-án Laurențiu Reghecampf játékosai az Estadio El Madrigalban harcolhatják ki a továbbjutást.
Az Astra Girgiu időközben az Austria Wien vendégeként járt sikerrel. A lilák Rotpuller góljával kerültek előnybe az 57. percben, de kevéssel ez után Grünvald megkapta második sárga lapját. A kiállítást kihasználta a román bajnok, Florea akcióból, Budescu pedig a tizenegyespontról volt eredményes.

Az E-csoportot az AS Roma vezeti 11 ponntal, második az Astra hét egységgel, az ötpontos Austria Wien visszacsúszott a harmadik helyre. Két hét múlva Marius Șumudică csapata az AS Romaval találkozik Bukarestben, miközben az osztrákok Csehországba utaznak, a házigazda Viktoria Plzen számára a meccs tétnélküli lesz, mivel a Syont liga aranyérmese biztos kieső.

Az ötödik forduló során a következő kilenc csapat jutott tovább a kieséses szakaszba: RSC Anderlecht, APOEL, Athletic Bilbao, Genk, FK Krasznodar, Olimpiakosz, AS Roma, Sparta Praha, AS Saint-Étienne. A búcsúzók között a legnagyobb nevű klub az Internazionale Milano.

Labdarúgó Európa Liga, csoportkör, 5. forduló
Eredmények

  • Ajax–Panatinaikosz 2–0
  • Asztana–APOEL 2–1
  • Atheltic Bilbao–Sassuolo 3–2
  • Austria Wien–Astra Giurgiu 1–2
  • Celta Vigo–Standard Liege 1–1
  • Dundalk–AZ Alkmaar 0–1
  • Fenerbahce–Zorija Luhanszk 2–0
  • Fiorentina–PAOK 2–3
  • Gabala–RSC Anderlecht 1–3
  • Genk–Rapid Wien 1–0
  • Gent–SC Braga 2–2
  • Hapoel Beer-Sheva–Internazionale Milano 3–2
  • FK Krszanodar–RB Salzburg 1–1
  • Liberec–Qarabag 3–0
  • Manchester United–Feyenoord 4–0
  • Olimpiakosz–Young Boys 1–1
  • AS Roma–Viktoria Plzen 4–1
  • Schalke 04–Nice 2–0
  • Sahtar Donyeck–Konyaspor 4–0
  • Sparta Praha–Southampton 1–0
  • AS Saint-Étienne–Mainz 0–0
  • Steaua–Osmanlispor 2–1
  • Zenit–Maccabi Tel-Aviv 2–0
  • FC Zürich–Villarreal 1–1

A csoportok állása itt érhető el.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?