Karjakin egyre közelebb a sakkvébé-győzelemhez

Döntetlennel zárult a kilencedik játszma Magnus Carlsen és Szergej Karjakin között a New York-i sakkvilágbajnoki párosmérkőzésen, ezzel az orosz kihívó 5-4-re vezet.

Ezúttal Karjakin játszott világossal, és ötödször választotta a spanyol megnyitást. A felek öt és félórás küzdelem után, a 74. lépésben egyeztek meg a remiben. A hátralévő három partiban Karjakinnak 1,5 pontot kell szereznie, hogy elhódítsa a világbajnoki címet norvég ellenfelétől. Csütörtökön következik a tizedik játszma.


Az 1,1 millió euró összdíjazású, 12 játszmás döntőt – amelynek hivatalos szakkommentátora Polgár Judit – az nyeri, aki hamarabb szerez 6,5 pontot. Hat-hat után négyjátszmás rapid meccsek, majd ha szükséges, villámpartik következnek.

A klasszikus időkontroll szerint 2-2 óra áll rendelkezésre az első 40 lépésre, majd 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig, ekkor 30-30 másodperc lépésenkénti bónuszidőt is kapnak a felek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?