Murray nyerte az álomdöntőt Londonban

Andy Murray nyerte meg a férfi teniszezők 7,5 millió dollár összdíjazású londoni ATP-világbajnokságát, mivel a vasárnapi döntőben két szettben legyőzte Novak Djokovicot, ezzel ő zárja világelsőként az évet.

A finálé különlegességét az adta, hogy – a sportági történelemben először – a szezon utolsó meccsén derült ki az év végi világelső személye. Murray múlt hétfőn váltotta Djokovicot az ATP-rangsor élén, a szerb játékos nevével megszakítás nélkül 122 héten át, összesen pedig 223 hétig kezdődött a lista.

A vasárnapi mérkőzés győztese az első brit férfijátékos, aki a számítógépes világranglista 1973-as bevezetése óta az élen fejezi be az évet.

Djokovic a csoportkörben csupán egy szettet veszített, a szombati elődöntőben pedig mindössze 65 perc alatt intézte el a minimális ellenállást tanúsító japán Nisikori Kejt. Murray ugyanakkor igencsak megszenvedett a fináléért: meccslabdáról fordítva verte 3 óra 38 perc alatt a kanadai Milos Raonicot, és sorozatban 23. mérkőzését nyerte meg. Legutóbb szeptember 8-án, a US Open negyeddöntőjében kapott ki (Nisikoritól), azóta a pekingi, a sanghaji, a bécsi és a párizsi versenyt is megnyerte.

A két 29 éves sztár – Djokovic egy héttel idősebb vasárnapi ellenfelénél – eddig 34 alkalommal találkozott, és különpárharcukban a szerb vezetett 24-10-re. A meccsek felére döntőben került sor, legutóbb a Roland Garros májusi fináléjában Djokovic nyert négy szettben.

Ezúttal az első játszma Murrayé volt, 46 perc alatt nyerte ezt a szakaszt úgy, hogy 4-3-as vezetésénél elvette Djokovic adogatását, majd hozta a sajátját.

A következő szett is jól indult számára, rögtön brékelte Djokovicot, aztán 3-1-nél még egyszer, ezzel jelentős előnybe került. Csakhogy a szerb játékos ezután elvette a skót adogatását, majd nyerte a sajátját, ezzel 4-3-ra felzárkózott. Murray 5-4-nél a mérkőzésért szervált és harmadik meccslabdáját értékesítve nyert, csaknem egy és romnegyed órás mérkőzésen.

Ami a pénzdíjakat illeti, a veretlen világbajnok 2,391 millió dollárt kap, bónuszként pedig hárommilliót a világelsőségért, azaz 5,391 millióval gazdagodik. A vesztes 1,261+1,5 azaz 2,761 millióval vigasztalódhat.   

Kapcsolódók

Kimaradt?